Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Lemondtak tiszteletdíjukról a mártélyi képviselők

Az önkormányzat novemberben 14 millió forintot kap kis- és középvállalkozások adókedvezménye jogcímen a Magyar Államkincstártól – derült ki az ülésen.

Letette a ma délutáni, a községházán tartott testületi ülésen az esküt, s azonnal át is vette megbízólevelét Kovács Emőke, aki a szeptember 6-án lemondott Szín Dániel helyére lépett.

Kovács Emőke tette le a képviselői esküt az ülés legelején

Az Ambrus István polgármester vezette ülésen a képviselők egyhangúlag megszavazták a község idei költségvetésének módosítását, mely szerint Mártély az idén 395 millió 560 ezer forint bevétellel, és ugyanekkora kiadással számol.

Meghatározták az október 12-i közmeghallgatás témáit, melyek közt szerepel a község gazdasági helyzete és a tervezett fejlesztések is.

A testület vita nélkül és egyhangúlag fogadta el a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás első félévi munkájáról, az első félévi lejárt határozatok végrehajtásáról, illetve az átruházott intézkedésekről szóló beszámolókat.

Szintén vita nélkül és egyhangú határozattal fogadták el az önkormányzat gazdasági helyzetéről, likviditási mutatóiról szóló beszámolót. Mint Szőke Zoltán pénzügyi előadó szóbeli kiegészítésében elmondta: a Magyar Államkincstár novemberben utal az önkormányzat számlájára a kis- és középvállalkozások támogatása utáni adókedvezmény miatt körülbelül 14 millió forint kiegészítő támogatást.

A testület szintén vita nélkül és egyhangúan helyezte hatályon kívül azt a még 2014-es helyi rendeletet, mely a testületi tagok számára havi 30 ezer forintos tiszteletdíjat határozott meg.

Ambrus István polgármester a szavazás után közölte: ha jobbra fordul az önkormányzat anyagi helyzete, akkor a tiszteletdíjat is kaphatnak majd a települési képviselők.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!