Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Felújították a volt szikáncsi iskola tetőszerkezetét

Valamivel több, mint kétmilliót fordított rá a vásárhelyi önkormányzat.

Már korábban is felmerült az egykori szikáncsi iskola tetőszerkezetének a felújítása, hiszen annak az állapota ezt indokolttá tette. Az ehhez szükséges anyagi fedezetet a város idei költségvetése biztosította. A tető beázott, voltak rajta beszakadások. Ezeket javítani kellett, mielőtt az épület tovább károsodott volna.

A munkálatok nyáron kezdődtek el, s augusztusban be is fejeződtek. A helyi vállalkozó 500 négyzetméternyi tetőfelületet újított meg, ami részleges léccserét, a sérült cserepek cseréjét, bádogozást, lefolyócsatorna cserét jelentettek. Az épület utcai részén pedig tetőszegélyezés is zajlott. A munkálatok több, mint kétmillió forintba kerültek, melyet teljes egészében a vásárhelyi önkormányzat biztosított.

Az önkormányzat egyébként folyamatosan figyelemmel kíséri az önkormányzati ingatlanok (ilyen a szikáncsi egykori iskolaépület is) állapotát, de az üzemeltetőt is jelzik a városházának a felújítási igényeiket.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!