Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Térfigyelő buktatta le a kerékpártolvajt

B. Tamás hidrofort, láncfűrészt és kapálógépet is lopott. Most zárták le a rendőrök az ügyben folytatott nyomozást.

A rendőrségre még 2020. október 9-én érkezett a bejelentés, mely szerint a szentesi Szabadság téren lezárt kerékpárt ismeretlenek elloptak. A nyomozók rögtön adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során felderítették az értékesítési útvonalakat, tanúkat kutattak és lefoglalták a térfigyelő kamerák felvételeit. Az egyik kamera rögzítette is a lopást, igaz, az elkövető arca nem, csak testalkata, ruházata, mozgása volt megfigyelhető. Az eljárás ezen szakaszában kapott szerepet a rendőrök tapasztalata és helyismerete: a detektívek napokon belül kutatást hajtottak végre a feltételezett elkövető, B. Tamás házában, és a kamerafelvételeken látható pulóvert le is foglalták.

A gyanúba keveredett férfi nem sokkal később beismerő vallomást tett, így a felderítő munka véget ért. Hónapokkal később az ügyben még vizsgálat folyt, mikor egy szentesi nő bejelentette láncfűrészének, kapálógépének és hidroforjának eltűnését. A rendőrök ebben az esetben is ellenőrizték jellemző értékesítési helyeket, így napokon belül nyomára is akadtak a láncfűrésznek egy szentesi zálogházban. Az üzletvezető elmondta, hogy a kerti gépet B. Tamás vitte be – látogatása során egy kapálógépet ajánlott, ami nem volt nála. A bűnügyeket egyesítették, a vizsgálat tovább folyt az ügyekben. Később a gyanúsítottat több tanú is egy szentesi ajtólopási, valamint egy vaslopási ügy elkövetőjeként ismerte fel, így négy bűncselekmény is a terhére róható.

Tekintettel arra, hogy B. Tamás hasonló jellegű cselekmények elkövetésével rendszeres haszonszerzésre törekedett, így több, üzletszerűen elkövetett vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt kell felelnie.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!