Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Népdalköri találkozó volt a Tiszti Klubban

Négy népdalegyüttes, az Aranykalász, a Belvárosi és a házigazda Napraforgó Népdalkörön kívül a székkutasiak is találkoztak tegnap délután a Hódi Pál utcai Tiszti Klubban. Igazi ünnep ez az érintetteknek, akik a népzene érzelmeivel szeretnék visszaadni azt, amit a régi időkben élt emberek is néhány sorban meg tudtak énekelni.

Az embereket a népzene iránti rajongás, a népzene csodája hozta össze. Az, hogy az alapvető érzéseiket, az életüket tudták pár sorban kifejezni a régi korok emberei. Ezúttal sem hiányozhattak a vidám énekek, elsősorban virágénekek, mondta el a Vásárhelyi TV-nek Berei Erzsébet, a Napraforgó Népdalkör művészeti vezetője.

Hagyományos dalamok, olykor régies szöveggel, de rengeteg érzelmet sugallanak. Ezért is szeretik nagyon a népzenét, és ezért járnak össze tavasszal és ősszel is. Illetve azért is, mert a létszám miatt nem férne el annyi ember ezeken a helyeken, amennyien szeretnek adózni ennek a szenvedélynek, a népdaléneklésnek.

Ezen kívül egy jászsági mulatósnótát is énekeltek közösen a megjelentek.

Berei Erzsébet azt is elmondta, hogy szinte csak idős emberekből állnak manapság a népdalkörök, de azért van kivétel. Ilyen például Rácz-Balogh Klára, aki a családjától hozta a népi és paraszti kultúra becsületét és szeretetét.

Mindig is szeretett volna megtanulni citerázni, és szerencsére akadtak olyan idősebb emberek, akik mind hangszeres, mind ének-zenei tudásban segítségére tudtak lenni, mesélte a Vásárhelyi TV-nek, és ezért nagyon hálás.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!