Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

21 százalékkal növelte nyári bevételét a Hód-Fürdő Kft.

Az edzőtábor-turizmus forgalma megháromszorozódott a hódmezővásárhelyi strandon.

A fürdőszolgáltatások esetében a 2022-es nyári pénztárbevétel bruttó 97 millió 463 ezer forint volt. Ez 21,4%-os növekedés 2021-hez képest – olvasható a szeptember 22-én a városi közgyűlés elé kerülő beszámolóban. Mindezt úgy érte el a társaság, hogy az új csúszdaparkot csak augusztus utolsó heteiben vehette birtokba a fürdő közönsége.

Az idén megrendezett budapesti vizes világbajnokság szintén bevételgeneráló hatású volt, hiszen a teljes japán válogatott közel 50 fővel Hódmezővásárhelyt választotta az akklimatizációs felkészülés helyszínéül. Rajtuk kívül belga, dán és izraeli csapatok látogattak el az Ady Endre utcai létesítménybe. Az edzőtáborozó sportcsapatok száma 2021-ben 8, 2022-ben 15 volt. Bevételi oldalon ez bruttó 13 millió 257 ezer forintot jelentett a 2021-ben elért 4,4 millió forinttal szemben. Ez háromszoros növekedés.

A Hód-Fürdő Kft. saját kezelésben működteti az Aqualvor büfét, melynek idei nyári bevétele a tavalyihoz képest 50%-kal magasabb, 13,4 millió forint volt.

A 2021-ben vásárolt waterplay élménypark idén is a fedett 50 méteres medencében üzemelt, és a tavalyi áron, félóránként ezer forintért lehetett használni. A szolgáltatás ezen a nyáron 1974 fő vette igénybe, ebből közel 2 millió forint bevétele származott a társaságnak.

A nyári dőszakban több beruházást is lefolytatott a Hód-Fürdő Kft. A csúszdák és a kemping fejlesztése mellett elkészült a mérővel ellátott szennyvízátemelő rendszer. Ezt a múlt évben az elfolyó és csurgalék vizek természetes befogadóba való bekötése előzte meg. A projekt több mint 30 millió forintba került, amely a lehívott féléves főkönyvi adatok alapján már meg is térült – olvasható a dokumentumban.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!