Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ittasan ütött meg egy középiskolás fiút a Budapest-Orosháza járaton

A szentesi férfit zavarta a fiú szótlansága, ezért egy ütéssel eltörte a középiskolás szemüvegét.

A police.hu-n olvasható közlés szerint Szilárd egy márciusi szombat délutánján ült fel a Budapest és Orosháza között közlekedő autóbuszra. A mellette lévő szintén üres helyet a kiskunfélegyházi megállónál egy, a harmincas éveiben járó férfi foglalta el. Szilárd orrát ugyan megcsapta az erős alkoholszag, de ő ügyet sem vetett rá, csöndben folytatta az útját. Az utastárs azonban beszédes kedvében volt: először csak a telefonja töltőjének megtalálásában kért segítséget, majd később ,,bulizásról és csajokról” próbált diskurálni. A fiatal fiú nem bizonyult megfelelő beszélgetőpartnernek, a dialógus lassan monológgá szűkült, ami az ittas férfinak nem volt ínyére. Újdonsült barátjának szótlansága tettlegességig feszítette a szentesi férfi idegeit, aki végül egy ütéssel eltörte a fiatal fiú szemüvegét.

A rendőrök gyorsan a helyszínre értek, aminek a közelében el is fogták az elkövetőt, akinek garázdaság és rongálás vétsége miatt kell felelnie – közölték.

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -1

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!