Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Bezárások, áremelkedések, kirúgások jöhetnek a rezsiszámlák miatt

Több mint 1600 vállalati vezetőt kérdezett a Portfolio arról, hogy milyen módon alkalmazkodnak a vállalkozásaik a növekvő energiaköltségekhez, és hogyan változnak a számláik a következő fél, illetve egy évben.

A felmérésből kiderült, hogy a vállalatok egyharmada hosszú távú szerződés nélkül, pillanatnyi áron veszi az energiát. További szűk harmadának hamarosan lejár a hosszabb távú szerződése, és új ajánlatot vár, 11 százalék pedig már az új szerződés szerinti drágább áron kapja az energiát. Mindössze minden 9. vállalkozás van olyan helyzetben, hogy hosszú távú szerződése miatt nem kell szembenéznie az energia drágulásával.

A válaszok alapján a vállalkozások több mint 40 százaléka szembesült már a közelmúltban, vagy fog találkozni a közeljövőben a megemelt árakkal. Közel felük úgy gondolja, hogy az áramköltsége egy év alatt többszörösére emelkedik, és csupán 12 százalék mondta azt, hogy nem számít drágulásra. Hasonló a helyzet a gáz esetében is, a cégek közel egynegyede válaszolta azt, hogy több mint ötszörösére nő a gázszámlája.

A vállalkozások 57 százaléka áremeléssel reagál az emelkedő energiaköltségekre, és mindössze 9 százalék válaszolta azt, hogy nincs szüksége különösebb lépésekre. A válaszadók mintegy fele spórolással enyhítené a költségeket, harmaduk pedig költségcsökkentő beruházásokkal. Negyedük más típusú költségeken takarékoskodna, és ugyanennyien elbocsátásokat terveznek. A vállalati vezetők 14 százaléka mondta azt, hogy bezárná a vállalkozását.

A Portfolio megjegyzi, hogy ez döbbenetesen magas szám, és nagyon durva krízist jelentene, ha valóban minden hetedik vállalkozás leállna. Fontos azonban hozzátenni, hogy a válaszadók csak mintegy 4 százaléka jelölte be egyetlen lehetőségként a megszűnést, a többiek más opciókat is felsoroltak.

A gazdasági portál hangsúlyozta, hogy a felmérés nem reprezentatív, de a nagy elemszámú minta miatt valamennyire mégis iránymutató lehet.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!