II. Erzsébet halálát követően nem csak a sajtóorgánumok emlékeztek meg a 70 évig trónon lévő uralkodóról, hanem egyes magánszemélyek is. Pro és kontra. A magasztaló szavak mellett volt aki megkérdezte: vajon mi értelme van a Monarchiának Nagy-Britanniában, és mi értelme van annak, hogy a nemzetközösség feje a mindenkori uralkodó legyen. Minek nekik a királyság? Erre a válasz szerintem nem az, hogy ,,csak”, vagy hogy ,,mi közöd hozz. úgysem a te országod”. Szerintem minden nemzetnek szüksége lenne egy olyan állami vezetőre, aki valóban a nemzet egységét fejezi ki. Sajnos nincs mindenhol ilyen tisztségviselő.
Valahogy két dologról gondoltam, hogy örök lesz, némi túlzással, és ebből az egyik II. Erzsébet királynő volt. Persze tudom, egyszer mindenkinek el kell mennie: porból lettünk és azzá leszünk. Hogy valami nyomot hagyott a XX század második felétől, annak jele nem csak a sok hivatalos mementó, részvéttávirat a bizonyítéka, hanem az is, ahogy a 96 éves királynő halála, mint esemény a magánszemélyeket is megmozgatta.
Voltak ilyen és olyan hangvételű, élű megemlékezések, ezeket sem pozitív, sem negatív értelemben nem jellemzem, mindegyik teljesen belefért a szabad véleménynyilvánításba, nem találtam kirívóan durvát. Többen feltették a kérdést: Mi értelme van a monarchiának, pláne egy ilyen jelentős uralkodó után? Milyen lesz ráadásul III. Károly utána? Miért kell ezt az államformát fenntartani?
Drebin hadnagy és a Csupasz pisztoly után szabadon, meg lehet mosolyogni a királyság intézményét (lám, a ,,popkultúra” is mennyire szerette a királynőt), ám az angolok szeretik, és van egy univerzális jelentősége, amelyet bármely ország elfogadna: politikai részrehajlás nélkül tudta az egész nemzetet képviselni (ha a viharos XX. századi történelmükre tekintünk, maradjunk csak a brit-szigetek területén), mindegy hogy az állampolgár a Munkáspártra vagy épp a Konzervatívokra szavazott. Csendes volt, visszahúzódó, szinte csak akkor szólalt meg, amikor kellett. ennek volt jó-, és árnyoldala egyaránt. De képes volt ellensúlyozni a különböző pártpolitikai erőket, egyik felé sem húzott látványosan.
Számomra, mint kívülállónak a jelentősége valahol ott esett le (többek között) igazán, amikor kiderült, hogy a hétvégén nem rendeznek Nagy-Britanniában focimeccseket. Pedig a királynőre aztán nem lehet azt mondani, hogy nagy futballrajongó lett volna.
Nem egyöntetűen pozitív a megítélése II. Erzsébetnek, és biztos, hogy nem csak a Sex Pistols és rajongóik fogalmaztak meg kritikát vele szemben. De, bár sok országban megvan, nagyon sok más országból viszont hiányzik az a nyugodt államfői erő, amit II. Erzsébet nyújtani tudott Nagy-Britanniának. Aki nem az aktuális kormányzó párt meghosszabbított keze, aláírója akart lenni, nem a kormányprogramért akart kardoskodni. Hanem akit a britek nagy többsége talán magáénak érzett.
Ráadásul, ha a szívünkre tesszük a kezünket, ezen kívül mekkora világpolitikai jelentősége lehet a 20. század második felétől a mindenkori brit uralkodónak. Aki ezidáig csak II. Erzsébet volt.
