Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Portréfilm készül Kozma doktor bácsiról

A legendás, hatvankét éven át Vásárhelyen dolgozó gyermekorvos alakját egykori kollégái, páciensei, és barátai idézik fel veje, Pataki Béla kamerája előtt.

Alig van olyan vásárhelyi, aki nem ismerte volna dr. Kozma Jánost, hiszen a már életében is legendává vált gyermekorvos generációkat gyógyított hatvankét esztendőn át Vásárhelyen. Pataki Béla amatőr helytörténész idén júniusban tett közzé felhívást, miszerint portréfilmet készít róla, s sokan jelezték: örömmel mesélnének arról, miként emlékeznek az egyébként végtelenül szerény doktorra.

– Nagyon sok felvett anyagom van róla, hiszen családtagként folyamatosan filmeztem különböző családi rendezvényeken, de volt, hogy leültettem, s megkértem: meséljen az életéről. De megörökítettem például azt is, amikor a 80. születésnapjára meglepetésbulit rendeztek a kollégái – mondta Pataki Béla, Kozma János egyik veje. – De megvannak a kitüntetési és a Pro Urbe-díja is.

Kincses Márta visszaemlékező mutatja Pataki Bélának, hol volt egykor Kozma János rendelője az Odalkosár utcai tízemeletes földszintjén

Kozma János jövő január végén lenne 90 éves, s Pataki Béla a készülő film bemutatóját erre időzítené, mégpedig egybekötve egy kiállítással.

– Valamennyi jelentkezőt nem tudnám megszólaltatni a film időbeli korlátai miatt, de sokan visszamondták, mert megijedtek a kamerától, nem érnek rá vagy elérhetetlenné váltak. Így húszan-harmincan mondják el emlékeiket. Az eddig rögzített megszólalók nagyon dicsérték a személyiségét, egyéniségét – főleg az egykori betegei. Kollégái, ismerősei, barátai a szakmaiságát, precízségét is kiemelték. Akadt olyan páciense, akinél telefonos beszélgetés alapján diagnosztizálta – tökéletesen – a betegséget.

Pataki Béla a visszaemlékezőket azokon a helyszíneken szólaltatta/szólaltatja meg, melyek kötődtek dr. Kozma János egykori munkájához. Azaz a volt rendelőknél és a kórházban. Hozzátette: apósa nem szerette volna, ha őt kiváló szakemberként méltatják. Ezért nem is mindig lehetett videóra venni mit mond, de elfogadta, hogy az unokái, dédunokái így is meg akarják majd ismerni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!