Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Válságban a hazai hagymatermesztés

Végveszélybe került a makói vöröshagyma, ugyanis a termés jelentős részét elvitte az aszály. A szakemberek szerint a Dél-Alföldön öntözés nélkül a jövőben nem lehet nyereségesen hagymát termeszteni, így a globális felmelegedéssel megszűntek azok a körülmények, melyek kedveztek a növénynek, ám ezt a költséget csak kevesen tudják kigazdálkodni.

Jelenleg csak 3-4 termelő foglalkozik a városban hagymatermesztéssel. 20 évvel ezelőtt Makó térségében 1500–2000 hektáron foglalkoztak hagymával a gazdálkodók, az idén húsz-harminc hektárra szűkült a makói hagyma területe. Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy a makói vöröshagyma-termesztés már nem tudja felvenni a versenyt a riválisokkal a piacon, hiszen az itteni termelők csak egy hároméves ciklus után jutnak a pénzükhöz.

– Először a vetőmagot elő kell állítani, tehát egy anyamagot elteszünk, abból lesz egy fekete mag, utána azt elrakjuk, aztán dughagyma lesz belőle, azt eltesszük, leosztályozzuk, a dughagymát elültetjük, és abból lesz a klasszikus makói CR – nyilatkozta a Vásárhelyi TV-nek Fekete János, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke.

Sokan foglalkoznak ugyan Magyarországon hagymatermesztéssel, de ők főként külföldről vásárolt dughagymával dolgoznak – mondja a makói termelő. A makói hagymát jobbára arra használják, hogy feljavítsák a gyengébb minőségű, sokszor külföldről beszerzett termékek minőségét. A jó halászléhez Fekete János szerint például elengedhetetlen a makói hagyma, ugyanis csak azzal tudják elérni a megfelelő ízhatást.

– Ezt a gasztronómiában nagyon szeretik, Én beleteszek egy halászlébe, egy pörköltbe egy két fej hagymát, abból az öntözött hagymából, meg az importhagymából három-négy fejet kell, hogy beletegyek, hogy érezzek valamit. de még akkor sem azt az ízt fogom kapni, mondta Fekete.

A makói hagymát körülbelül 500 forintért kéne adni kilónként, hogy megérje vele foglalkozni, viszont ennél sokkal olcsóbban lehet hozzájutni nagy méretű, leves hagymákhoz, melyeket folyamatosan locsoltak. Fekete János szerint amennyiben Makó környékén is lenne elegendő víz, amellyel viszonylag olcsón lehetne öntözni, ismét versenyképessé válhatna az itt termelt hagyma.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!