Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

40 vásárhelyi földbirtokot ver dobra az állam

5,3 hektáros a legnagyobb licitre kínált terület, a legdrágábbnak 12,8 millió forint a kikiáltási ára.

Közel 49 hektár állami parcella keres új gazdát Hódmezővásárhely határában. A 2020-ban megkezdett földértékesítési program mintegy folytatásaként összesen több ezer darab, 10 hektárnál kisebb területű állami földet hirdetett meg eladásra a Nemzeti Földügyi Központ. Az érintett területekre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, a jogszabályban foglalt feltételeket figyelembe véve bárki tehet vételi ajánlatot. Az értékesítés továbbra is elektronikus úton zajlik.

Az Agrárminisztérium célja az osztatlan közös földtulajdon felszámolásának gyorsítása. Az előző földértékesítési programokhoz hasonlóan az eladásra kerülő földek az állami földvagyon-portfólió tisztítását is szolgálják, mivel a kis területű, jellemzően magántulajdonú területek közé ékelődő ingatlanok értékesítése is cél.

Vásárhely közigazgatási területén 40 állami birtokra keresnek vevőt. A legnagyobb földdarab 5,3 hektáros, a legkisebb mérete nem egész 0,3 hektár a hirdetmény szerint. A legtöbbre értékelt – 4,6 hektáros és 157 aranykoronás – parcellának 12,8 millió forint a kikiáltási ára, és 2035-ig földhasználati szerződés hatályos rá. A 40-ből 19 birtok vonatkozásában még él földhasználati szerződés, de 10 esetben ezek legkésőbb 2024-ben lejárnak, a többi csak a 2030-as évek első felében. A legolcsóbb, kisebb mint félhektáros földnél 506 ezer forintról indul a licit.

Vételi ajánlatot október 7-én éjfélig lehet tenni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!