Korszerűsítik a vásárhelyi kamerarendszert

Megújul a város térfigyelő rendszere. A 300 kamerából álló hálózat egy részét még idén korszerűsítik azért, hogy nagyobb felbontású képeket kapjanak, és így könnyebben felismerjék az elkövetőket valamint tervezik a rendszámfelismerő szoftver használatát is. A mintegy 30 millió forintos beruházással fokozzák a város közbiztonságát.

Tavaly óta hat új térfigyelő kamera működik a Dobó-Bibó-Janáky utcák környékén, ahol az illegális szemétlerakások száma jelentősen csökkent, mióta felszerelték a készülékeket.

Szilágyi Zsolt, a közterületfelügyeleti csoport vezetője áprilisban a Vásárhelyi Televíziónak elmondta: Gyöngyösi Ferenc képviselő kezdeményezésére sikerült elérni, hogy itt legyenek kamerák. Korábban ezen a területen nagyon nagy mennyiségben illegális hulladéklerakások történtek. Vagy közvetlen itt, vagy erről közelítették meg a szántóföldet.

Akkor 2,5 milliót költöttek a rendszer kiépítésére, most azonban azt tervezik, hogy az önkormányzat a városi rendőrkapitánysággal együttműködve mintegy 30 millió forintból korszerűsíti a 300 kamerából álló hálózatot Hódmezővásárhelyen. Erről a VTV csütörtöki Időben c. műsorában beszélt Márki-Zay Péter.

,,Sajnos elég sok meghibásodás volt az elmúlt időszakban. Emiatt előfordult olyan, hogy egy bűncselekmény felderítésében már a képminőség miatt nem tudták beazonosítani mondjuk egy autónak a rendszámát, vagy különös tekintettel egy bűnelkövetőnek az arcát. Emiatt mindazokat a kamerákat, ahol ez a probléma fennáll, vagy fennállhat a közeljövőben, ezeket sorra vettük és mindegyiket ki fogjuk cserélni új, nagy felbontású jó minőségű kamerákra és egy új szervert is kell vegyünk. Ez egy 20-30 millió forintos felújítási költség” – fogalmazott a polgármester.

Ezt a kiadást nem tervezték be előre – tette hozzá Márki-Zay. Azoban átcsoportosítással megoldották, hogy legyen fedezet a térfigyelő kamerák megújítására, ami azért is fontos, hogy Hódmezővásárhely továbbra is a legbiztonságosabb megyei jogú város maradhasson.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!