Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Vásárhelyen nyitották meg a református tanévet

A Balogh Imsi Sportcsarnokban szombaton rendezték meg az Országos Református Tanévnyitót. A Makkai-, és az Imre Sándor-díjakat is átadták. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Az Ótemplomi Református Egyházközség által szervezett Országos Református Tanévnyitó a református ótemplomtól indult zászlós felvonulással, a helyőrségi zenekar felvezetésével. A résztvevő száznál is több református oktatási intézmény képviselői – és a vásárhelyi diákok – együtt sétáltak át innen a Balogh Imsi Sportcsarnokba. 

– A kormány mindent megtesz azért, hogy a tanév a hagyományos órarend szerint, a megszokottak szerint felfűtött iskolákban, zavartalanul haladhasson – hangsúlyozta köszöntőjében Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium közoktatásért felelős államtitkára. Szerinte nem lesz könnyű a most kezdődő tanév sem, hiszen nem szűnt meg teljesen a koronavírus járvány, s az energiaválság is nehezíti helyzetünket. – De a tanuló helye az iskolapadban, a pedagógusé a katedrán, a szülőké pedig a munkahelyeken van. Ezért is fontos, hogy megerősödve kerüljünk ki ebből a járványügyi és háborús veszélyhelyzetből – emelte ki.

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára beszédet mond az országos református tanévnyitón a hódmezővásárhelyi Balogh Imsi Sportközpontban. MTI/Rosta Tibor

Azt is elmondta, az a cél, hogy 2028-ig a pedagógusok keresete elérje a diplomás átlagbér legalább 80 százalékát.

Fekete Károly, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke azt hangsúlyozta: A pedagógusok célja a nevelésben és az oktatásban egyaránt, hogy szolgálatuk nyomán tanítványaikból ki tudják hozni azt, amit Isten beléjük teremtett. Ehhez stabil és támogató hátteret nyújthat a szakmai közösség és a megbecsülés… A keresztyén oktatás olyan szolgatársakat vár, akik célratörők, összeszedettek, egész személyiségüket tudják mozgósítani ebben a küzdelemben és a diákjaikra koncentrálva tanítanak – jelentette ki.

Bruckner László, a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának főigazgatója azt kívánta, maguk a pedagógusok is növekedhessenek hivatásukban és áldássá válhassanak tanítványaik számára. Az iskolát elvégezve olyan generációk formálása szükséges, akik a láthatón túl látják a láthatatlant, akik az odafent valókkal törődnek, nem a földiekkel.

– Ma a dél-alföldi körtöltéssel körbevett mezővárosban, Hódmezővásárhelyen gyűltünk össze, és sétáltunk néhány percet a belvárosban, hogy Isten népeként senkit sem legyőzve, hanem az ő segítségét kérjük a következő tanévünkre – mondta köszöntőjében Bán Csaba, a Hódmezővásárhelyi-Ótemplomi Református Egyházközség lelkipásztora. 

Bán Csaba. Fotó: reformatus.hu/Bazánth Ivola

Az ünnepségen adták át a Makkai Sándor és Imre Sándor köznevelési díjakat. Az idei Imre Sándor-díjat Mészáros Károly alsóőrsi pedagógus, míg a tavalyi Imre Sándor-díjat Ábrahám Tibor kapta. A Makkai Sándor-díjat Ábrahám Angéla, Orbán Kálmánné hitoktatók, valamint Majoros Béla igazgató vehették át.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!