Vegyen velünk lendületet! 970×250 -1

Páncélautóval ment a TEK a rendőrök megtámadását szervező férfiért

A megalapozott gyanú szerint egy 34 éves férfi azt határozta el, hogy az augusztus 20. napi budapesti közterületi rendezvények biztosításában résztvevő rendőrök ellen követ el társaival erőszakos cselekményeket.

Ennek érdekében a 34 éves Bács-Kiskun megyei férfi idén augusztus 16-án üzenetküldő alkalmazásban hozott létre egy – mintegy kétszáz főt számláló – csoport azzal a céllal, hogy a hivatalos személyek elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésére hívjon fel, ilyen bűncselekmények elkövetését megszervezze, illetve ahhoz társakat toborozzon. Az elkövető a rendőrök elleni támadáshoz szükséges eszközöket – így gázsprayt, gázöngyújtó töltőgázt, illetve különböző kiszerelésű pirotechnikai eszközöket – is beszerzett.

A nyomozó ügyészség a férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság közreműködésével beazonosította, majd a Terrorelhárítási Központ segítségével őrizetbe vette és hivatalos személy elleni erőszak előkészületének vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

Az ügyészség a augusztus 19-én tartott több helyszínt érintő összehangolt bűnügyi akcióban a Készenléti Rendőrség segítségével az elkövető lakásán végrehajtott kutatás alkalmával – informatikai eszközök mellett – különböző pirotechnikai eszközöket foglalt le. Az elkövető által külföldről rendelt nagy teljesítményű petárdák éppen a kutatás idején érkeztek meg.

A bíróság az ügyészség indítványára a büntetlen előéletű gyanúsított letartóztatását augusztus 21-én – arra figyelemmel, hogy fennáll a bizonyítás megnehezítésének veszélye – egy hónapi időtartamra elrendelte. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

A nyomozó ügyészség a csoport tagjai közül még egy 35 éves férfit hallgatott ki gyanúsítottként, aki a cselekmény elkövetését elismerte. A férfi szabadlábon védekezik.

A felvételen a férfi elfogása látható.

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -2

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!