Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Covid: egy tanulmány szerint megfelelő oltottság esetén 6 ezerrel kevesebben hunytak volna el

6097 haláleset megelőzhető lett volna a koronavírus tavaly őszi negyedik (delta) hullámában és az ötödik (omikron) hullám januári felfutó szakaszában, ha az elhunyt oltatlan fertőzöttek teljesen, vagyis emlékeztető oltással együtt be lettek volna oltva – állapította meg az a tanulmány, ami „A védőoltások jelentősége a 18 éven felüli népesség COVID-19-cel összefüggő megbetegedési és halálozási kockázatának csökkentésében Magyarországon, 2021. augusztus 16. és 2022. február 6. között” címen jelent meg.

A Portfolio által szemlézett tanulmány szerint 365 670 regisztrált fertőzött adatainak vizsgálata alapján a szakértők arra jutottak, hogy a koronavírussal összefüggő halálozás kockázatát a teljes oltottság a delta-hullám idején 90–95 százalékkal, az omikron-hullám során pedig 80 százalék körül csökkentette. A valószínűsíthető őszi járványhullámhoz közeledve szükség volna a lakosság átoltottságának növelésére és felfrissítésére.

2021. május végéig a felnőtt lakosság közel 60 százaléka kapott legalább egy védőoltást, 2022. február 6-ig a felnőtt lakosság 72 százaléka kapott legalább egy dózist, 45 százaléka pedig emlékeztető oltást, korcsoportonként erősen eltérő arányban.

A teljesen oltottak között az említett időszakban 111 756 megbetegedés és 1251 haláleset történt, míg az oltatlanok körében 253 914 megbetegedés és 6838 haláleset. Vagyis a negyedik hullámban 16-szor nagyobb valószínűséggel betegedtek meg 18-69 éves oltatlanok, mint a teljesen oltottak (a 70 év felettiek körében ez a kockázat 8-14-szeres volt), 32-szer nagyobb eséllyel hunytak el a 18-79 éves oltatlanok, mint a teljesen oltottak (a 80 év felettiek körében ez a kockázat 17-szeres volt).

Az ötödik hullám idején a megbetegedési kockázatokban csökkent a különbség a negyedik hullámhoz képest, de minden korcsoportban igazolható a védőoltással összefüggő kockázatcsökkenés.

A teljesen oltottak relatív halálozási kockázata az oltatlanokhoz viszonyítva 2021. november elejétől 2022. január közepéig nem érte el a 10 százalékot, az időszak nagy részében 5 százalék körül mozgott. Ezt követően is csupán 20–24 százaléka volt ez az arány. A tanulmány szerint ha az oltatlanokat teljesen beoltották volna a vizsgált időszakban és az életkoron túl már eltérés nem lett volna a jellemzőikben, akkor 6626 haláleset helyett mindössze 529 haláleset fordult volna elő körükben. A koronavírussal összefüggő halálozás kockázatát a teljes oltottság a delta-hullám idején 90–95 százalékkal, az omikron-hullám során pedig 80 százalék körül csökkentette.

A tanulmány szerzői szerint mivel a harmadik oltás után is számítani a védettség szintjének csökkenésére, jellemzően négy hónap elteltével, ezért az idős, több krónikus alapbetegséggel, immunhiánnyal élő betegek számára a harmadik oltás után 4–6 hónappal a negyedik oltási dózis megfontolandó.

Szerintük érdemes időben elkezdeni a felkészülést a 2022. őszi járványhullámra, „beleértve az immunizációs stratégia és az oltásokra való ösztönzés módszertanának átgondolását is”.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!