Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A sok eső miatt gyéríteni kell a szúnyoglárvákat

Repülőről végzett biológiai kezelések a következő napokban Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Körösök és a Tisza mentén várhatóak, míg földi biológiai védekezést főként a Duna vonalán, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Baranya és Bács-Kiskun megyében végeznek – közölte az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság.

Az ország nagy részén egyébként alacsony a kifejlett szúnyogok száma. Szervezett kémiai védekezésre ezért mindössze Pest és Nógrád megye azon településein van szükség, ahol a korábbi esők nyomán lokálisan megjelentek a vérszívók.

A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet: az esőzéseket követően nagy jelentősége van a szúnyogok szaporodásában a ház körüli vizeknek. Az udvari edények, kaspók, vödrök, hordók kiváló mikrotenyészőhelyet biztosítanak a lárváknak. Mivel ezek esetében nem lehet szervezett védekezést folytatni, kiemelten fontos, hogy a háztulajdonosok felszámolják ezeket.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!