Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Vásárhely: „egy óriási kertváros”

Sajátos útbaigazítást kért a vásárhelyiektől egy szegedi fiatalember, aki évente két hónapot tölt Magyarországon, de kellene számára egy fix pont, s akár Hódmezővásárhelyen is beruházna egy lakóingatlanba.

„Arra lennék kíváncsi, hogy mennyire jó Hódmezővásárhelyen lakni. Szegedi vagyok és jövőre tervezek lakást venni, de maximum 20 milliót szánnék rá” – ezzel a felütéssel kért tanácsot tegnap egy fiatalember a népszerű HMVHLY Carlife Facebook-csoport közösségétől. Bejegyzésére számos reakció, vélemény érkezett – alább ezek közül szemezgettünk:

Mi is egy éve költöztünk át, és igazából nem bántuk meg. Igaz a mi prioritásaink is mások lettek, kertre vágytunk, csendre a babának érkezése miatt. Azóta is mindig mondjuk, hogy a legjobb döntésünk volt.

Lakás árak horrorisztikusak. Egy putriért kérnék tízen milliókat… De ha kápés vagy akkor tudsz alkudni. Mi családostól költöztünk ki most Kutasra., de én személy szerint élveztem a vásárhelyi életet, de a családom faluba vágyott.

Vásárhelyet talán úgy lehetne jellemezni, mint egy óriási kertváros. El kell fogadni, hogy sohasem lesz „buliközpont”, mert Szeged túl közel van ahhoz, hogy ilyen tekintetben érvényesülni tudjon. A lakosság elöregedett, bár örömmel olvasom, hogy egyre több szegedi család dönt úgy, hogy ideköltözik. Ha szereted a pörgést, a nagyvárosi életet, akkor ez nem a Te városod. Ellenben ha nyugalomra vágysz, netán családot alapítanál, jó választás lehet. Itt is van minden, amire szükség lehet, minden másra ott van Szeged.

Mi csak úgy hívjuk, szellemváros. Ha nyugit akarsz, jó helyen jársz.

Gyüttmöntként annyit mondanék, élhető a város, de igényfüggő. Egy biztos, hogy az ingatlanok árai a valódi értéküktől elszálltak.

Szépen fejlődik, nyugodt, átlagosan tiszta, egyre több modern ízlésnek megfelelő hely van. Annyi a hátránya, hogy igazi nyüzsgés, pezsgő élet nincs, és jól fizető munkahely se nagyon.

Mi 4 éve költöztünk ide külföldről. Akkor gondolkoztunk Szegeden is, de végül itt vettünk lakást. Gyereknevelés szempontjából megfelelő környezet, Szeged meg kocsival 20, trammel/busszal 30 – 40 perc. Mi nem bántuk meg, ha nyüzsi kell, megyünk Szegedre.

Ha jól bírod a hülyéket, akkor gyere! Ha még jobban bírod, akkor M…”

További megszólalásokat, jellemzéseket itt olvashat.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!