Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ismét Európa-bajnok lett Kopasz Bálint

Az algyői származású Kopasz Bálint megvédte Európa-bajnoki címét K–1 1000 méteren a müncheni multisport Eb kajak-kenu-versenyének szombati versenynapján.

A Fernando Pimenta féltávnál még egy hajóhosszal vezetett, de a második 500 méteren Kopasz ritmust váltott, gyönyörűen elment mellette, állva hagyta és a célban már neki volt több mint egy hajóhossznyi előnye. Harmadikként a belga Artuur Peters zárt.

Kopasz két héten belül világ- és Európa-bajnoki címet is szerzett.

„Nagyon boldog vagyok, hogy kijött egy csúcsszuper forma, pedig délelőtt úgy éreztem, hogy nyomott vagyok egy kicsit, elég magas volt a páratartalom. Viszont nagyon jó taktikát alkalmaztam, ennek nagyon örülök, ahogy annak is, hogy erős voltam fejben, ami nem könnyű minden ezer méteres versenyen. Ez a legnagyobb erősségem. Az utolsó kétszáz méteren olyat tudtam indítani, amivel megtörtem Pimentát. Hosszú évek óta versenyzünk együtt és kiismertem. Fantasztikus így zárni ezt az évet. Továbbra is büszke vagyok arra, hogy edzőmmel, édesanyámmal ilyen jól együtt tudunk dolgozni és megbízunk egymásban. Szeretnék még sok ilyen szép versenyzést, eredmény megélni vele” – nyilatkozta Kopasz a közmédiának a futamot követően.

Bragato Giada és Nagy Bianka C-2 500 méteren ezüstérmet szerzett, akárcsak Adolf Balázs C-1 5000 méteren.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!