Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Több ezerszer csobbantak a vízbe a Kamikázéról, az Anakondáról és a családi csúszdáról

A 17 méteres Kamikázét, a 9 méteres Családi és az 55 méteres Anakondát, azaz a strand új csúszdáit hétfő óta próbaüzemben használták a fürdővendégek. Ma késő délelőtt Márki-Zay Péter polgármester hivatalosan is átadta ezeket.

Semmilyen baleset nem történt, s a vendégek önfeledten használták hétfő óta a vásárhelyi strandfürdő legújabb szórakoztató eszközét, a csúszdaparkot, az úgynevezett terheléses üzemnek köszönhetően. A több száz vendég több ezerszer csobbant a vízbe – mondta Katona Zsolt, a Hódfürdő Kft. ügyvezető igazgatója a mai megnyitón, a jobbára a medencében tartózkodó vendégeknek. Őket a csúszdázók által használt medencerésztől teljesen el is kerítették, s a csúszókat külön csúszdakezelők felügyelik.

– Az elmúlt évek egyik legnagyobb fejlesztése ez a három csúszdából álló csúszdapark. A strandot 2018-ban kezdtük el fejleszteni. Ez a csúszdaelem ennek a leglátványosabb, de nem az egyetlen eleme – hangsúlyozta az átadón Márki-Zay Péter. Vásárhely polgármestere hozzátette: jelenleg is zajlik a korábban elbontott helyén kemping helyén egy új kemping építése, s a munkálatokkal hamarosan el is készülnek. A területén víztisztító működik, melynek köszönhetően nem a vízművektől kell a vizet venni, mint 2018 előtt megtörtént. De működik egy egész évben használható, felfújható, beltéri élmény park is a strandon.

– Célunk a fejlesztésekkel nem csak az, hogy a vásárhelyieknek és a máshonnan érkezett vendégeknek kellemes szórakozást nyújtsunk, hanem az is, hogy a város adófizetőinek kevesebbe kerüljön a strand fenntartása. Négy évvel ezelőtt évi 500 millió forintunkba került. A célunk, hogy ezt levigyük 300 millió forint alá, hosszabb távon pedig a nyereséges működést szeretnénk elérni – mondta, s a fejlesztések közt megemlítette az idén telepített napvitorlákat, a felújított játszóteret, s a tavaly végzett felújításokat is.

– Én a kék csúszdát, azaz a családit próbáltam ki legelőször, de a testvérem a legnagyobbal kezdte, s engem is áthívott rá. Kicsit féltem, de rettentő jó! – mondta a Szentesről érkezett Balogh-Szabó Szabina, aki a 17 méteres, piros Kamikáze csúszdán érkezett a medencébe. Hozzátette, nem számolta, de tízszer biztosan lesiklott már rajta, s nem áll meg ilyen kis számnál.

Makói fürdőzőket is találtunk. – A Hagymatikumban is van csúszda, azt is szeretjük, de ez sokkal szuperebb – mondta Rácz Zsolt, aki családostól és barátaival érkezett Vásárhelyre. – Az esti Lord koncertre jöttünk, de már délelőtt. Ha pedig már itt vagyunk, első utunk a strandra vezetett. Utoljára sorkatonaként jártam itt, s megdöbbentem, mekkora a különbség az akkori, meg a mostani fürdő között – mondta.

A Vásárhely Kártyával rendelkezők számára ma ingyenes a belépés a strandra, majd egészen iskolakezdésig, hétköznaponként – ugyancsak a Vásárhely Kártyával rendelkezők – féláron válthatnak belépőjegyet.

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -1

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!