Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Fakitermelés: egy kiskaput bezárt az agrárminiszter

Nagy István agrárminiszter jelentette be, hogy természetvédelmi területen továbbra is tilos lesz az őshonos fák tarvágása. Ez vonatkozik a Natura 2000-es területekre is.

Nagy István, a többek között a Magyar Hangnak is eljuttatott üzenetében a szokásos Brüsszelezésen túl arról ír, hogy mivel a megfelelő fagazdálkodás miatt évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat sikerült biztosítani.

A fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet 2023. március 31-ig alkalmazható, és csak veszélyhelyzet alatt. Nagy István azt is hozzátette, hogy a természetvédelmi vagy Natura 2000 terület esetében, az őshonos fák tarvágása továbbra is tilos. Azt is írja utasításában, hogy a megnövekedett tűzifa-igény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. Hangsúlyozta, a könnyített szabályok csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022. évre vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!