Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Így fogták el a rendőrök egy buszon a körözött férfit – videó

Akár egy amerikai akciófilmben. A rendőrök pillanatok alatt elkapták a börtön elől bujkálót.

Még a buszsofőr is elképedt, amikor a járat elé álló rendőrautóból két fegyveres rendőr pattant ki, hogy egyikük azonnal ki is nyittassák a busz egyik ajtaját. Aztán villámgyorsan történtek a dolgok – írta a police.hu.

A filmbe illő jelent még augusztus 8-án délelőtt az érdi Ercsi út és Délibáb utcai kereszteződésnél történt, amikor is a busz megállóhoz közeledett. A sofőr – aki kissé távolabb rendőrautót vett észre – azt hitte, közúti ellenőrzés zajlik, gyorshajtókra vadásznak, ám egy civil ruhás férfi szaladt felé, majd leállította a járművet. A „rendőrség” szót hallván, valamint a jelvény és a fegyver láttán nyílt az ajtó, majd a buszban hátra felé indulva elhangzott a rendőri utasítás: ajtók zárva maradnak! Így is lett mindaddig, amíg a társ meg nem érkezett.

Mit sem sejtett az az éppen telefonáló férfi, akit ülésből pillanatok alatt földre fektetettek, megbilincseltek, majd lekísértek a buszról. A rendőrök megköszönték a türelmet, majd további jó utat kívánva elsétáltak a szolgálati kocsikhoz. A buszsofőr még annyit tudott válaszolni: „dehogyis, én köszönöm!”

Az így elfogott és leszállított utas ellen négy elfogatóparancs volt érvényben. A 38 éves, százhalombattai S. Ferenc körözéseit bíróságok bocsátották ki. A szabadságvesztéseinek letöltése elől bujkáló férfit már egy ideje keresték a rendőrök, amikor megtudták, a buszon utazik. A férfira egy lopás vétsége, két járművezetés ittas állapotban vétsége, valamint egy hamis vád vétsége miatt összesen 42 hónap, azaz 3 év 6 hónap jogerősen kiszabott szabadságvesztés letöltése várt. Bár megpróbálta megúszni, hogy rács mögé kerüljön, az érdi rendőrök felkutatták, elfogták, majd büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!