Lezárták a nyomozást az ,,ingázó” betörő ügyében

A 46 éves gyulai betörő 2022. február 18-án reggel vonattal érkezett Szegedre kifejezetten azért, hogy ,,dolgozzon“.

Délelőtt a Kénytelen soron munkához is látott, az egyik ingatlan ablakát betörte és készpénz, valamint arany ékszer után kutatott. Számára értékes portékát nem talált, ezért menekülőre fogta. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói együttműködve a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság beavatkozóival, egy közeli pékségben fogták el, ahová taxit hívott, hogy a vasútállomásra vigye – írja a police.hu.

A gyanúsított kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy 2021 decemberétől másik négy szegedi családi házba is betört hasonló módszerrel, arany ékszert és készpénzt zsákmányolva.

Ellene üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!