Lehetett sejteni: ritkítja a Vásárhely és Szeged közötti járatok számát a Volánbusz

Változnak, egészen pontosan kicsit ritkulnak a Szeged és Hódmezővásárhely közötti távolsági buszjáratok. A Volánbusz Zrt. a tram-train járatok használatát javasolja.

Ahogy a Volánbusz közleményében írja, hogy a Szeged és Hódmezővásárhely közötti járati kínálat kis mértékben csökken, azzal, hogy a két település között azonos vagy közel azonos időpontban meghirdetett egyes párhuzamos járatok a továbbiakban nem közlekednek. Ezek a változások a következő járatokat érintik:

  • 5004 Szeged – Hódmezővásárhely – Mindszent – Szentes – Csongrád
  • 5005 Szeged, vasútállomás – Hódmezővásárhely, vasútállomás
  • 5007 Szeged – Hódmezővásárhely – Mindszent – Szentes – Szarvas
  • 5010 Szeged – Hódmezővásárhely – Szentes – Csongrád

Ezen kívül azt is írják, hogy a járatok menetrendjében további kis mértékű indulási idő és megállóhelyi változások is előfordulnak a két városon túl eső szakaszokon is az alábbi járatoknál:

  • 5008 Szeged – Hódmezővásárhely – Békéssámson – Tótkomlós – Békéscsaba
  • 5165 Hódmezővásárhely – Erzsébet – Békéssámson – Tótkomlós

Itt a tanév tartama alatt 13:30-kor, valamint az iskolai előadási napokon 14:00-kor Hódmezővásárhelyről Békéssámsonra közlekedő járatok 5 perccel korábban, 13:25-kor, valamint 13:55-kor indulnak.

Egyes járatok a továbbiakban csak Békéssámson és Hódmezővásárhely között járnak. A Szeged és Hódmezővásárhely közötti utazásra ajánlják a megegyező, vagy közel azonos időben induló járataikat, valamint a tram-train igénybevételét Szeged és Hódmezővásárhely között.

Utóbbi, tehát a tram-train ajánlása persze érthető is lenne, de az autóbuszok és a tram-train közel sem egy nyomvonalon mennek Szeged városán belül (Hódmezővásárhelyen közelebb vannak a vonalak). Legyünk tehát mindenképpen figyelmesebbek, ha utazásunkat tervezzük, legalábbis az elején.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!