Csomorkányi hullócsillagles

Pénteken, azaz augusztus 12-én este 8-tól a csomorkányi templomromnál leshető meg a Perseidák meteorcsoport. Fotó: Palcsek István Szilárd

Hullócsillagokat is láthatnak azok az érdeklődők, akik részt vesznek augusztus 12-én, pénteken 8 órától a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett „Csomorkányi csillagles” című programon.

A helyszín az egykori csomorkányi templomrom (GPS-koordináták: É 46°26’18,74’’ K 20°31’40,15’’), a találkozó időpontja este 8 óra. A találkozási pont nem megfelelő útviszonyok esetén Lófogó-ér.

A fotózás szerelmesei segítséget kaphatnak ahhoz, hogy minél jobb, hangulatosabb felvételeket készítsenek a csillagos égboltról és az éjszakai tájról. Ezt követően rövid helytörténeti előadás keretében ismerkedhetnek az Árpád-kori Csomorkány történetével és a Körös-Maros Nemzeti Park értékeivel.

Sötétedést követően a résztvevők távcsővel fürkészik majd az augusztusi égboltot. Lézerfényes csillagkép-határozást végeznek, és gyönyörködhetnek majd a Perseidák meteorrajban is.

A programon csak előzetes bejelentkezéssel lehet részt venni. További információk és bejelentkezés Palcsek István Szilárd természetvédelmi ügyintézőnél a +36-30-016-2117-es telefonszámon.

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!