Az Agrárminisztérium nem aggódik a fakitermelés miatt

Az erdőgazdálkodás fontos része az energia-vészhelyzet megoldásának, ezért a kormány a tűzifa biztosítása érdekében enyhítette a fakitermelés szabályait. A fa kitermelése továbbra sem jár erdőirtással, nem csökkenti az erdőterületet, és nem rontja az erdők természeti állapotát sem – közölte Nagy István.

Az agárminiszter szerint a háború és a brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki és veszélyben van Európa gázellátása, ezért meg kell teremteni azt a lehetőséget is, hogy ahol lehet, gáz helyett fával fűtsenek. Jelenleg a tűzifaellátás biztosított, azonban a háborús helyzet miatt a kormány tűzifa-kiviteli tilalmat rendelt el, és utasította az állami erdőgazdaságokat a tűzifa kitermelés növelésére, ugyanis elsődleges a magyar háztartások ellátása – hangsúlyozta. Hozzátette: könnyített szabályokat vezetettek be úgy, hogy az ne veszélyeztesse a fenntartható erdőgazdálkodást.

Szerinte ,,semmiben sem változnak az erdő- és a természetvédelmi törvény azon alapvető rendelkezései, hogy az erdők területe és természetességi állapota nem csökkenhet.

A miniszter kitért arra is, hogy az agrártárca kiemelt feladatának tekinti a meglévő erdők szakszerű kezelését, fenntartását és az ország fával borított területének növelését.

Mint arról beszámoltunk, a kormányhatározat értelmében természetvédelmi területen is lehet fát vágni. Hódmezővásárhely környékén Natura 2000-es természetvédelmi terület a Csanádi puszták, csanádi-háti puszták, a Kék-tó és a Tisza mentén a hullámtér.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!