Új edző a Kosársulinál

Slobodan Kalinic személyében szerb edzője lesz a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli NB/I B Zöld csoportos felnőttcsapatának a következő idényben. A 33 éves szakember a román Liga 1-ben szereplő Laguna Sharks együttesétől érkezett a kék-sárgákhoz.

Előző munkaállomásai Szerbiában voltak, ahol több újvidéki kosárcsapatnál tevékenykedett utánpótlásedzőként, sőt, 24 évesen már a szerb második ligás Kadet Novi Sad felnőttjeinek munkáját irányította. Legutóbbi csapatánál négy szezont töltött, ebből kettőben utánpótlás csapatokat edzett.

A Kosársuli új edzője augusztus 1-én tartotta az első edzést. Elmondta, hogy a játékosai motiváltak, és mindenki nagy dolgozni akarással látott munkához. Hajtós és nagy tempóval operáló együttest épít, mivel szeretné, hogy az ellenfeleknek kelljen alkalmazkodniuk a Vásárhely játékához. Úgy véli, hogy a bajnokság első felében már látszani fog a munkája eredménye, a sikerek eléréséhez viszont türelmet és támogatást kér a szurkolóktól.

Az első edzésen 19 játékos jelent meg. Közöttük nyolc saját nevelésű fiatal is van, akik a keretszűkítésig bizonyíthatják, hogy ott a helyük a pályán a felnőttek között.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!