Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nem történt bűncselekmény busz-ügyben !

Már két rendőrségi határozata is van a vásárhelyi önkormányzatnak arról, hogy a helyi autóbuszos tömegközlekedéssel kapcsolatban nem követtek el bűncselekményt.

Mint azt a városi hivatalos Facebook oldalán közzétették 2021 elején Lázár János országgyűlési képviselő tett feljelentést, miután azt gyanította, hogy bűncselekmény történt a személyszállítással, a városi buszközlekedés működtetésével kapcsolatban.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Gazdaságvédelmi Osztálya vizsgálta az ügyet és a hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt indított eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette.

2022 június végén Benkő Zsolt települési képviselő tett feljelentést, ő is úgy vélte, hogy hűtlen kezelés történt. A feljelentést a képviselő elektronikus úton a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon tette meg. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kizárási indítványt terjesztett elő, amelynek a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes helyt adott és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki a büntetőeljárás lefolytatására.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Gazdaságvédelmi Osztálya ismét megállapította, hogy „a cselekmény NEM bűncselekmény” – erre hivatkozva szüntették az eljárást.

A határozatban egyértelműen leírták, hogy: „A helyi menetrend szerinti személyszállítás egy szolgáltatási koncessziónak minősül, így a közbeszerzési törvény alkalmazása alól kivételt képez. Ebben az esetben egy külön ágazati jogszabály: A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény szerint kell eljárni. Az önkormányzat megfelelően alkalmazta ezt a jogszabályt.

Megállapították, hogy a nyomozás adatai szerint vagyoni hátrány okozására vagy kötelességszegésre utaló adat NEM merült fel.

A Közbeszerzési Döntőbizottság nem értett egyet az önkormányzat döntésével, de ez a határozat egyrészt nem jogerős, másrészt még jogerősség esetén sem következne ebből automatikusan bármilyen bűncselekmény elkövetése – közölték.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!