Tizenöt éven át jogosulatlanul vett fel családi pótlékot egy nő

A nő a gyermekével 2005-ben életvitelszerűen külföldre költözött, azonban ezt a tényt a vádirat szerint nem jelentette be, és egészen 2020-ig jogosulatlanul vette fel a gyermek után járó családi pótlékot.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki tizenöt évig vett fel jogosulatlanul családi pótlékot, s ezzel több mint kétmillió forint kárt okozott a költségvetésnek – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a nőt költségvetési csalás bűntettével vádolják.

A nő a gyermekével 2005-ben életvitelszerűen külföldre költözött, azonban ezt a tényt a vádirat szerint nem jelentette be, és egészen 2020-ig jogosulatlanul vette fel a gyermek után járó családi pótlékot. A vádlott ezzel 2,1 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A megyei kormányhivatal 2021-ben megszüntette a támogatás folyósítását, és a vádlottat a jogosulatlanul felvett összeg visszafizetésére kötelezte, amit a nő – a büntetőeljárás alatt – meg is tett – közölte a csoportvezető ügyész.

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -1

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!