Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Már meg is jelent a hatósági áras üzemanyag korlátozásáról szóló rendelet

Szombaton megjelent a Magyar Közlöny friss száma, ami a stratégiai kőolajkészlet egy részének felszabadításáról és az üzemanyag-árstop szűkítéséről szól.

A kormány döntött arról, szűkítik azok körét, akik a 480 forintos literenkénti árral tankolhatnak. A kedvezményezett körben csak a magánszemélyek által üzemben tartott járművek és a taxik maradnak, a céges járművek már szombat déltől csak piaci áron tankolhatnak.

A céges autókat a következők érintik:

  • A külföldi autók mellett szombat déltől – a taxik kivételével – kiesik a hatósági árra jogosultak köréből minden jármű, melyet forgalmi engedélye szerint nem természetes személy üzemeltet.
  • A nem az üzemanyagtöltő állomáson töltött jármű üzemanyag tankjának töltése céljából értékesített üzemanyag sem lesz már hatósági áras, így a kannákba tankolás lehetősége 480-as áron megszűnik.
  • A benzinkút üzemeltetője lesz jogosult a gépjármű forgalmi engedélyének
    segítségével legalább a töltött gépjármű rendszámát, gyártmányát, típusát, színét és üzembentartóját ellenőrizni.

Továbbá a kisbenzinkutak átmeneti állami támogatásért folyamodhatnak december 31-ig az ellátásbiztonság érdekében. Ennek összege nem haladhatja meg a 400 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

Az új szabályozás miatt megnőnek a szállítási költségek, ezek belekerülhetnek a termékek árába, ami tovább löki az inflációt.

Határoztak arról is, hogy a kormány felszabadítja a stratégiai kőolaj- és üzemanyagkészlet mintegy negyedét. A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség tagjai kizárólag a magyarországi töltőállomás-hálózatában, illetve viszonteladó partnerei részére értékesíthetik tovább Magyarország határain belül, benzinkúti értékesítés céljából.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!