Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

800 ezer céges autó lehet érintett az árstopban, az ellenzék szerint itt az újabb megszorítás

Mint arról beszámoltunk, szombat déltől már csak a magántulajdonú járművek, a mezőgazdasági járművek, valamint a taxik tankolhatnak kedvezményes, 480 forintos üzemanyagáron.

A Portfolio kormányközeli forrásokra hivatkozva azt írja, a személygépkocsik mintegy 20 százaléka lehet céges autó, ez mintegy 800 ezer autót jelent. Mivel ezek a kocsik az átlagosnál többet futhatnak, ezért a fogyasztást az intézkedés nagyobb arányban érinti. A külföldi és a 7,5 tonna feletti járművek korábbi kizárása az ársapka alól a fogyasztás mintegy 25%-át érintette, a mostani lépésnek hasonló lehet a hatása a gazdasági portál szerint. Így mától a fogyasztás mintegy fele értékesíthető még 480-as áron, a másik fele piaci.

Péntek óta a 95-ös benzin literje 692,9 forintba, a gázolaj pedig 737,9 forintba kerül.

,,Folytatódik a hatósági ár kivezetése”

A DK szerint ez egy ,,újabb orbáni megszorítás„, és Gulyás Gergely bejelentésével ,,folytatódik az üzemanyagok hatósági árának fokozatos kivezetése”. ,,A Fidesz a nagy olajtársaságokkal összekacsintva hónapok óta egyre több autóstól vonja meg a hatósági áras üzemanyagot: előbb azt nézték tétlenül, hogy a kutak mennyiségi korlátozásokat vezettek meg, majd ahhoz asszisztáltak, hogy hetente 500-700 kúton alakult ki benzinhiány, most pedig egy tollvonással veszik el a hatósági áras üzemanyagot a céges autóktól” – írták.

A Momentum elnöke szerint a kormány döntésével újabb áremelekedés várható, az árufuvarozás ugyanis drágulni fog, így ,,drágább lesz az élelmiszer is„. Gelencsér Ferenc bejegyzésében azt javasolja, ,,csökkentsék a fuvarozók számára az útdíjhasználati díjat: ezzel mérsékelni lehet az elszabadult inflációt, a cél, hogy a brutális benzináremelés ne járjon az élelmiszerárak brutális emelkedésével”.

A Jobbik szerint ,,a kormány friss határozata egy újabb csapás a magyar kisvállalkozókra, akiket az elmúlt hetekben már így is ellehetetlenítettek„. Azt közölték: ,,Mindössze egy órát hagyott a kormány a kisvállalkozóknak, hogy felkészüljenek arra, hogy mától már piaci áron tudnak tankolni a kutakon. Amellett, hogy a kapkodás ismét bebizonyította Orbánék kormányzóképtelenségét, ezzel újabb csapást mértek több százezer honfitársunkra. A kata és a rezsicsökkentés eltörlése már így is csőddel fenyegette a legtöbb kisvállalkozást, az ársapka szűkítése tovább nehezíti honfitársaink életét, akik eddig sem jókedvükből tankoltak, hanem azért, mert ez is elengedhetetlen volt munkájuk elvégzéséhez.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!