Játszótéravató táncot jártak a tarjáni gyerekek

5,6 millióból újult meg a Szél utcai játszótér, melyet ma délután igazi népünnepélyen adtak át.

Bár hivatalosan csak délután 5-kor avatták, ám a szülők és a gyerekek már fél órával korábban nagy számban gyülekeztek a Szél utcai játszótér árnyékos részére kihelyezett mobil sörpadokon. A gyerekek azonban nem ücsörögtek sokáig, hanem szinte azonnal ki is próbálták a vadonatúj várat, a csúszdákat, a hintákat, s a többi eszközt is, s a homokkal bőségesen felszórt területen mezítláb szaladgáltak. A kisebbek is örültek a homoknak, s önfeledten játszottak benne, kis vödrökkel, lapátokkal vagy éppen különböző méretű és színű autókkal.

– Itt lakunk, nem messzire a Bem utcában, itt élnek a szüleim és nagyon örülünk a megszépült játszótérnek – mondta Domján-Molnár Kitti, aki Dániel kisfiával érkezett az avatóra. Hozzátette: az itt álló régi játszótérre csak ritkábban jöttek ki, az újra azonban sokkal többször fognak majd.

Molnár Kitti és kisfia

Volt persze olyan érdeklődő is, aki a tarjáni játszótérre a város túlsó végéből érkezett. – A Nap utcából jöttünk, a Csiga duó koncertjére – árulta el Ráczné Krizsán Andra, aki hozzátette, hogy a közelükben lévő játszóteret sajnos megszüntették. – Pedig a gyermekeim, az augusztusban a második születésnapját ünneplő, és szintén abban a hónapban a negyediket betöltő Patrik és Petra nagyon szeretnek játszóterezni.

– A szegedi unokáimat is elhoztam erre az alkalomra, de a vásárhelyivel majd rendszeresen eljövünk ide – mondta Varga Istvánné Erzsi. – Jól néz ki nagyon, jobban, mint az otthoni – szóltak közbe az unokák: Mátrai Mira és testvére Mátrai Martin, valamint unokatestvérük Varga Zita.

A megnyitón Otlokán Mihály települései képviselő elmondta:  a Szél utcai játszóteret 5,6 millió forintból újították fel. Hozzátette: nem lett sajnos minden kész, és maradtak kisebb hibák, az új focikapuk például csak a jövő héten érkeznek meg.  – Nagyon örülök, hogy eljutottunk idáig, bízom benne, hogy minél hamarabb sikerül elkezdeni az Európa parkbeli játszótér rehabilitációját is – hangsúlyozta.

Ottlokán Mihály: Nagyon örülök, hogy eljutottunk idáig

– A legfontosabb az Hódmezővásárhelyen, hogy a fiatalok, családok jól érezzék magukat. A legnagyobb öröm az, hogy amint látszik, sokan veszik igénybe ezt a játszóteret – emelte ki köszöntőjében Márki-Zay Péter. Vásárhely polgármestere hozzátette: az előző évben nagyon sok technikai problémák akadtak a város játszótereivel.

– Ha az egyik játék egyik csavarján nem volt meg a műanyag kupak, akkor a kormányhivatal azt a játszóteret teljes egészében lezárta, független attól, hogy a többi tíz játékkal nem volt baj. Ezt megelőzően pedig 40-50 éves játszóterek is működtek a városban. Ha már volt egy ilyen ellehetetlenítési kísérlet, úgy döntöttünk, hogy 100 milliós játszótér felújítási programot indítunk. Ennek az egyik idei eleme ennek a felújítása. A régi játszótereket elbontottuk, s ma már a városban csak az uniós előírásoknak megfelelőek állnak – mondta, azt ígérve, hogy meghosszabbítják a kerítést, s sütögetőket is helyeznek ki. Cserébe kérte a környékbelieket hogy vigyázzanak, óvják a játszóteret.

A polgármester azt is elárulta, hogy a következő legnagyobb fejlesztés a népkerti játszótér felújítása lesz, ahol már jövő héten megkezdik összeszerelni az új hajó mászókát, melyet augusztus 20-ra át is adnak. De épül a csúszdapark is a strandon, mely átadását a kivitelező legutóbb augusztus 8-ra ígérte.

A mai játszótér avatón nem csak a játékokat szállták meg a gyerekek, de hosszasan álltak sorban csillámtetováláshoz, s éhen és szomjan sem maradtak.

A Csiga duó fergeteges műsorában pedig hol énekeltek, hol vonultak, hol szalutáltak a gyerekek, akik végül még a játszótéravató táncot is eljárták, szüleik, nagyszüleik ámulatára és nagy-nagy örömére.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!