Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Egymilliárd forintos felújítás a Ménesbirtokon

Nettó 1,055 milliárd forintért újul meg a kocsiszín és a versenyistálló a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nél, a kivitelezési feladatokat a Galéria Invest Kft. végezheti el – számolt be róla az Átlátszó.

A kiírás szerint a rekonstrukcióval érintett nettó alapterület kocsiszín esetében 1286, a versenyistálló esetében pedig 1003 négyzetméter. Az engedélyezett építési tevékenységgel felújítandó épületegyüttes műemléki védelem alatt áll.

A ménesbirtokhoz tartozó öntözőrendszer fejlesztésére kiírt, 21,9 milliárd forint értékű pályázatot korábban Mészáros Lőrincék családi cége, a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. nyerte el.

A komplexum 2021 tavaszán került a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kezébe, amelynek kuratórium elnöke Lázár János építési és beruházási miniszter.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!