Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Lázár János: készül az új beruházási törvény

A hódmezővásárhelyi országgyűlési képviselő, miniszter szerint ez teljesen új világot teremt az állami önkormányzati közcélú beruházások tekintetében.

A Rádió7-nek Lázár arról beszélt, hogy állami beruházások rendjéről szóló új törvénnyel új beszerzési, pályáztatási és elszámolási rendszert alkotnak, új pénzügyi-gazdasági viszonyokat teremtenek. Ezzel kívánnak tiszta vizet önteni a pohárba, ahogy mondta.

Lázár azt is elmondta, ez sokkal egyszerűbb, átláthatóbb és az állam érdekeit sokkal jobban védő új rendszer lesz.

A jövőben olyan beruházásokat támogatna az állam, amely az emberek javát és a gazdasági növekedést is szolgálja.

Számára prioritást élvez a pontos és precíz előkészítés, a hatékonyság-növelés, a közérdek jobb védelme.

Az már korábban kiderült, írja a Magyar Hang, hogy a költségvetési kiigazítás érdekében a kormány több mint 1000 milliárd forintnyi beruházást ütemez át vagy halaszt el az idei és a következő évben.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!