Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Az ötvenhat mártír előtt tisztelgett Márki-Zay Péter

Vásárhely polgármestere ma kora délután helyezett el koszorút a város nevében a kutasi úti emlékműnél.

1919. július 25-én, a mai 47-es főút mellett álló Nagy Dezső-tanya közelében 56, zömében addig a városháza pincéjében sínylődő helybéli túszt végeztek ki a román megszálló csapatok. A magát a város rendőrparancsnokának kinevező Berényi László vezetésével a katonák 47 fogollyal indultak útnak Orosháza felé, de útközben még beállítottak a sorba a menettel találkozó embereket, így nőtt végül ötvenhatra az áldozatok száma.

Rájuk emlékezett koszorúzással és főhajtással ma kora délután Márki-Zay Péter. Vásárhely polgármestere szerint nagyon fontos a helytörténet, hiszen arra nekünk kell emlékeznünk. Az iskolákban ugyanis az ország történelmét tanítják.

– Hogy ezeknek az ártatlan embereknek nem volt hiába a halála, abban nyilvánul meg, hogy őrizzük az emléküket. Őket véletlenszerűen ejtették túszul, majd választották ki a menetbe. Akik abból meg tudtak szökni, azok helyett a beállítottak a sorba másokat, akiket így véletlenül ért a szomorú sors. Már csak ezért is kell rájuk emlékezni, kell előttük meghajtani a fejünket. Ennek az ötvenhat embernek a sorsában a történelem minden tragédiája tükröződött – mondta a város polgármestere.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!