Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Tusványoson mondott beszédet Orbán Viktor – ellakhatják tőlünk a Kárpát-medencét – Magyarország az EU nettó befizetője lesz 2030 után

2019 óta először. Ez pedig sokszor kijelöli a magyar politika cselekvési és kommunikációs irányát. Összeszedtük a legfontosabb vagy legérdekesebb gondolatait. A hidakon tüntetők narkósok, mi pedig nem vagyunk egy kevert faj, mondta többek között.

Megrendíthetetlen oszlopai repedeznek szerinte a nyugati világnak, ugyanis:

  • azt hittük, mondta, hogy a tudomány védőburkában élünk, de jött egy vírus,
  • Európában nem lehet háború, a szomszédban az van, és
  • azt gondoltuk a hidegháború nem térhet vissza, de most szerinte sokan dolgoznak mégis azonez megtörténjen

Orbán narkósnak nevezte a Budapesten a hidakon tüntetőket, amikor valakik román feliratú táblákat tartottak fel a tömegben, azzal a szöveggel, hogy Erdély román föld!, majd kivezettették őket.

Az adatok tükrében a világ egyre jobb helynek tűnik, de a hírek tónusa egyre sötétebb, ezért lehet egyre rosszabb az emberek hangulata. Nem érti, hogyan érthetik ennyire sokan félre ezeket a folyamatokat. Orbán szerint ez egy nyugati jelenség, amire a ,,zapadnyikok”, azaz a született nyugatosok (a szláv és az orosz kulturális gondolkodás nyugatos vonala – B. T) csak legyintenek, azt mondják, nincs nagy baj, már 100 éve is a Nyugat hanyatlásáról beszéltek. Ami most van, az viszont nem szellemi és demográfiai hanyatlás, mint 100 éve, hanem anyagi és hatalmi hanyatlás is, jelentette ki.

A Nyugat elveszíti az anyagcsatát. Az USA 2013-től arra próbálta Orbán szerint az erő, a szankció politikájával kényszeríteni Európát, hogy tőle függjön, de Európa a német-orosz tengelyre próbálná megvédeni, amit most vernek szét. A megújuló energia pedig nem működőképes. A nyugat kezében már nincs nyersanyag, csak tőke és katonai erő.

Jóval több a temetés mint a keresztelő, a népesedési, demográfiai kérdés fontosságáról beszélt. Ha nem lesz fordulat, ellakják tőlünk Kárpát-medencét.

A migrációról is beszélt, hogy Közép-Európa és a Nyugat között egy csata zajlik, ami 2050-re nyugaton teljes demográfiai fordulatot hoz majd. Jelenleg szerinte egy csata zajlik, amelyben Magyarország megtette ajánlatát, de nem engedett a másik fél, és Brüsszel a Soros-csapatokkal ránk akarják kényszeríteni a migránsokat. Azt is mondta, mi nem vagyunk kevert fajúak. Azt is mondta, a Kárpát-medencében európai nemzetek élnek egymás mellett, míg nyugaton európai és Európán kívüliek keverednek.

A háborúval kapcsolatban több dolgot mondott:

  • Szerinte az oroszok világos biztonsági igényt fogalmaztak meg, ezt le is írták, elküldték az amerikaiaknak és a NATO-nak is. Az oroszok azt kérték, hogy Ukrajna sose legyen NATO-tag. Ezt a nyugat elutasította,
  • Ha Trump és Merkel lettek volna országaik vezetői, a háború nem tör ki,
  • Annak a véleményének adott hangot, hogy az ukránok sosem fognak háborút nyerni nyugati kiképzőkkel, nyugati fegyverekkel az oroszokkal szemben. A világ sem sorakozik fel Ukrajna és a Nyugat mögé, mondta.
  • Orosz-ukrán béketárgyalás nem lesz, erre hiába várnak, Oroszország biztonsági garanciákat akar, ezért csak akkor lesz béke, ha orosz-amerikai tárgyalások lesznek.
  • Szerinte nem lehet egy országra olyan külpolitikát rákényszeríteni, amit nem akar. Európa azért nem tud világpolitikai tényezővé válni, mert a saját háza táján sem tud rendet tartani.

Ő is kijelentette, a rezsicsökkentés csökkentésével kapcsolatban, hogy hétszer annyiba kerülne az államnak a rezsicsökkentés, ha nem változtatott volna a rendszeren. A változtatás szükségességét Orbán a háború okaként látja. Azt is mondta, hogy 2021-ben az az összeg, amit a magyar állam fizetett ki a különbözet miatt 296 milliárd volt, 2022-ben, amennyiben a mostani árak maradnak év végéig, akkor 2051 milliárdot. Hétszeres összeget, amit nyilvánvalóan a magyar gazdaság így nem bír ki. De azt is mondta egyben, hogy le kell jönni a gázról, mert az áram sokkal kisebb terhet jelent Magyarországnak, a paksi beruházás által.

Sok mindenből szeretne kimaradni a miniszterelnök:

  • a háborúból,
  • a migrációból,
  • a genderőrületből,
  • a globális adóból, és
  • az európai általános recesszióból

Szerinte minden válságból erősebben jöttünk ki, a covidból is 2020 után. Ők már 2030-ra gyúrnak, ahogy ő mondta. Új megállapodásokat akarnak kötni az EU-val, Kínával, az USA-val, az oroszokkal. Szerinte 2030-ra fognak felhalmozódni a nyugati világ problémái. Komoly válság lesz Amerikában, és az eurozóna problémái is ekkorra fog csúcsra jutni; a déli eladósodás, az északiak kifizetése. Az Unióban pedig nettó befizetők leszünk, a jobb gazdasági fejlődés miatt is.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!