Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Péntektől a vásárhelyi strandon is emelkednek belépő- és bérletárak

A drágulás ellenére is a környék legolcsóbb fürdőhelye marad az Ady Endre utcai létesítmény. 

A környező Csongrád-Csanád megyei fürdők közül utolsóként a hódmezővásárhelyi strandon is emelkednek a belépőjegy- és bérletárak péntektől. Lapunk egy hónappal ezelőtt már beszámolt róla, hogy a növekvő működési költségek miatt az országos trendet követve a Török Sándor Strandfürdőt és a Gyarmati Dezső Sportuszodát üzemeltető Hód-Fürdő Kft. is tervbe vette a díjemelést. Szentesen és Csongrádon már júniusban léptek ez ügyben – Vásárhelyen a héten hagyta jóvá a tulajdonosi kör a módosított árlistát, ami július 15-től lép életbe. 

A Hód-Fürdő Kft. honlapjára tegnap délután került ki az árváltozásról szóló közlemény. Ebben azt írják, hogy a Vásárhely Kártyával igénybe vehető kedvezmény mértékét növelik. Ez azonos típusú napijegyek megváltása esetén 20%-os árcsökkenés biztosít az árjegyzékben szereplő árakhoz képest. A konstrukció szerint 4 azonos jegytípus megváltását követően minden ötödik jegy ingyenes.

– Annyira megdrágult az energia, hogy szinte duplájára ugrottak a villanyáramra fordított kiadásaink ebben az évben, az üzemeltetéshez szükséges vegyszerek költsége pedig hétről hétre nő, s nagy valószínűséggel az árnövekedés mértéke éves szinten szeptemberre el fogja érni a 100 százalékot – fogalmazott lapunknak Katona Zsolt. Az ügyvezető hozzátette, a januári és mostani áremelés együtt nem éri el a 20 százalékot. A bérletek árképzése esetében a Vásárhely Kártyát nem alkalmazták, mert azok így is nagyon kedvezményes szolgáltatási díjat biztosítanak. Példaként említette a cégvezető békési megyeszékhelyt, ahol Békéscsaba Kártyával is 200 ezer forintba kerül egy éves bérlet, míg Vásárhelyen 127 ezer forintért lehet majd megváltani péntektől ezt a bérletfajtát, ráadásul ezért az Ady Endre utcai létesítménybe napi kétszeri belépésre kínálnak lehetőséget.  

Hódmezővásárhely 2022. július 15-tőlSzentes 2022 júniustólCsongrád 2022 júniustól
felnőtt belépőjegy20502300 (helyieknek 1900)2200
felnőtt belépőjegy 16 óra után175018401800 (17 óra után)
diák/ nyugdíjas belépőjegy14001400 (helyieknek 1200)1800
felnőtt 10 alkalmas bérlet16 00018 00018 000
felnőtt éves bérlet127 000150 000144 000
felnőtt féléves bérlet70 00062 00082 000
Aktuális strandbelépő- és bérletárak forintban

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!