Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Parragh szerint ostobaság, hogy nem volt egyeztetés a katáról

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a köztévé reggeli műsorában beszélt arról, hogy számításai szerint a munkavállalók jó 15 százaléka már katás volt, és ez a réteg szerinte kikerülte azt a szabályozási rendszert, ami fenntartja az állam működését, így mindenképp cselekedni kellett.

Parragh szerint azért kellene több adót fizetniük a kisvállalkozóknak, mert ,,ha azt akarjuk, hogy az utakon a kátyúk be legyenek foltozva, ha azt akarjuk, hogy működjön az ország, hogy legyen közigazgatás, egészségügy, oktatásügy, akkor ennek a terheit valakinek meg kell fizetni. És ez a munkavállalók és a munkáltatók terhe.”

Mindezek tükrében kijelentette, a történtekkel kapcsolatban a saját lelkiismerete tiszta.

A katatörvény módosítását nemcsak a bennefoglaltak miatt fogadta felháborodás, hanem azért is, mert a károsultak szerint nem előzte meg a döntést egyeztetés. Parragh László szerint ez ostobaság. – Simán egyeztettek mindenkivel. Az egy másik kérdés, hogy a különböző álláspontok mennyiben érvényesültek. Tehát más az egyeztetés, amikor elmondom, hogy mi a terv és más a megvalósulás, amikor valójában nem az történik, amit én szeretnék. De ilyen értelemben egyeztetés bőséggel volt – mondta.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!