Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Orbán Viktor annyival emeli a kormányzati szereplők fizetését, amennyivel akarja

Egy június közepén elfogadott salátatörvénybe elhelyezett jogszabály-módosítás nyomán Orbán Viktor szabadon dönthet a miniszterek és az államtitkárok illetményének nagyságáról.

Június közepétől Orbán Viktor immár szabadon határoz az államtitkárok illetményéről, amelynek plafonját korábban jogszabály korlátozta. Noha nem hozták nyilvánosságra, hogy a miniszterelnök fizetésemelésekről döntött az elmúlt időszakban, néhány államtitkár elárulta vagyonbevallásában, hogy mennyi a havi illetménye. Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára például havi 1 millió 974 ezer 600 forintról számolt be, ami néhány ezer forint eltéréssel megegyezik azzal, amit a miniszterek többsége kapott az elmúlt pár évben. Magyar Levente külügyi és Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár 1,9 millió forintot írt be – írta meg a 24.hu.

Június 18-án lépett hatályba az új szabályozás, amely szerint a kormányfő szabadon, a szöveg alapján korlát nélkül dönt az államtitkárok és miniszterek javadalmazásáról.

A lap megkereste a Miniszterelnöki Kormányirodát és a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy melyik miniszternek és államtitkárnak mekkora illetményt állapított meg a kormányfő, milyen szempontok szerint mérlegelt, amikor meghatározta mintegy 70 államtitkárának és 14 miniszterének a fizetését. Érdemi választ nem kapott.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!