Augusztusban már bárki csúszdázhat Vásárhelyen – így néz ki jelenleg az építkezés

Augusztus első hetében nyit a 176 millió forintból épülő csúszdapark a vásárhelyi strandon, de a próbaüzem már júliusban elkezdődik. A Török Sándor Strandfürdőt érintő nagyberuházásban a vízgépészet mellett egy 55, egy 17, és egy 9 méteres élményelem épül meg a nyári szezonban. Jelenleg a szivattyúakna vasbeton szerkezetén és a csúszdaelemek összeszerelésén dolgoznak a munkások. Nézzék meg, hogy állnak jelenleg a munkálatok.

Az ütemtervet tartva dolgoznak a munkások a csúszdapark építésén, júliusban már a fürdővendégek bevonásával kezdődhet a próbaüzem. Augusztus elsejétől a 3 csúszda már teljes kapacitással várja a látogatókat. A 176 millió forintos beruházással egy régi hiányt pótol a strandfürdő.

Ez egy olyan plusz szolgáltatásunk lesz ami évek óta megfogalmazódott. A környező strandokon van már kültéri csúszda. Ez a projekt egy olyan lépés, amit muszáj volt meglépni. Örülünk, hogy ennek eleget tudunk tenni

– nyilatkozta Katona Zsolt ügyvezető-igazgató.

Hamarosan az összes csúszdaelem a helyére kerül a vásárhelyi strandon. A piros, kamikaze és a kék családi csúszda már szinte teljesen összeállt. Jelenleg a sárga anakonda elnevezésű élményelemen dolgoznak a munkások, valamint párhuzamosan a vízgépészet és a kiszolgáló berendezések építése zajlik. Új túlfolyó vályút kap a medence mivel megnő a kinyomott víz mennyisége. Ezt nem szabad elveszíteni, mondta Katona. Így megfelelő gépészeti megoldásokkal visszakerül a csúszdák tetejére.

Hozzátette, hogy a 3 hét múlva megnyitó csúszdapark használatához nem kell külön jegyet váltani a vendégeknek, napijeggyel, extra térítési díj nélkül csúszdázhatnak a strand látogatói.

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!