Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A Villeroy & Boch konszernt is meglegyintette a válság szele, elköltözteti egyik gyártóbázisát Törökországba

Lejtmenetben volt az anyacég részvénye, a bejelentéssel megállították a február óta tartó esést. A hódmezővásárhelyi leányvállalatnál nőtt a foglalkoztatottság.

Csodásan indult a Villeroy & Boch csoport éve, soha ilyen magasságokban nem kezdte még az esztendőt a részvényárfolyam, sőt február derekán a 25 eurós rekordszintet is elérte az értékpapír, aztán az orosz-ukrán háború átírta a forgatókönyveket, a konszern részvénye leszállóágra került, július 6-ig 40 százalékot vesztett értékéből. Csütörtökön reggel a vállalatcsoport honlapján megjelent egy közlemény, ami megállította az értékcsökkenést.

Ebben arról számoltak be, hogy a németországi Merzig városában 1879 óta burkolólapokat gyártó Villeroy & Boch nyugdíjba vonultatja gyárát. A merzigi gyártást az év folyamán fokozatosan leállítják – jelentette be a V&B Tiles GmbH, amely 51%-ban a török Eczacibasi csoport tulajdona, így mint többségi tulajdonos a török cégcsoport döntött a vállalat átköltöztetéséről. Az üzem bezárása körülbelül 200 alkalmazottat érint. A termelést a Törökországba helyezik át. A cég „rendkívül magas energia-, szállítás-, csomagolás- és nyersanyagköltségeket” és „a németországi magas bérszintet” említi indokként.

A villamos energia ára történelmi csúcsra emelkedett, a jelenlegi 1 éves határidős villamosenergia-szerződések ára 340 euró/MWh. Csak hogy ezt a számot perspektívába helyezzük, az elmúlt három évtizedben ez az érték soha nem haladta meg a 100 euró/MWh-t. Más szóval, 2023-ban sok német számára az elektromos áram közüzemből luxuscikké válik.

A hódmezővásárhelyi leányvállalat eközben rég nem látott létszámmal üzemel – utoljára 2018-ban foglalkoztatott ennyi embert a társaság: a legfrissebb céginformációk szerint júniusban 812 alkalmazottnak adtak munkát az Erzsébeti úton.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!