154 vásárhelyi halt meg koronavírus-fertőzésben tavaly, közülük 125 volt oltatlan

A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint két olyan hódmezővásárhelyi lakos is volt, akik három védőoltást kaptak, mégsem tudták legyőzni a kórt.

Június végén közérdekű adatigénylésre kiadott egy listát a Nemzeti Népegészségügyi Központ, amelyben települési szinten részletezi, mennyien haltak meg 2021-ben koronavírus-fertőzésben, továbbá az elhunytak közül mennyien voltak oltatlanok, vagy egyszer, kétszer, illetve háromszor oltottak.

A hazai protokoll szerint minden olyan elhunyt beszámít a koronavírusban elhunytak közé, akinek a betegsége időtartama alatt vagy előtte pozitív koronavírus tesztje volt.

TelepülésElhunytak számaOltatlanokEgyszer oltottKétszer oltottHáromszor oltott
Hódmezővásárhely15412510172
Mindszent2319031
Székkutas1110010
Makó92674174
Csongrád3935220
Szentes62422171
Szeged431305486711
Forrás: Nemzeti Népegészségügyi Központ

A táblázatból kiderül a Covid székkutasi áldozatainak több mint 90 százaléka volt oltatlan. Csongrádon 90, Mindszenten 82, Hódmezővásárhelyen 81, Makón 72, Szegeden 71, míg Szentesen 68 százalék volt ez az arány.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!