Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Bezárt a gyrosos a sétálóutcán – az Andrássyn nyit újra, másokkal

Bezárta kapuit a Dr. Rapcsák András utcában található gyrosos üzlet, de a hely egyik korábbi munkatársa elmondta, hogy másik vállalkozás által, de tervezik az újranyitást az Andrássy úton. Sajnos nem, vagy csak aránytalanul nagy költséggel tudták volna megoldani a szegelszívó működtetését és belátták, igazuk van a lakóknak, amikor ezt szóvá tették.

Bezárt a Dr. Rapcsák András utcán található gyrosos, bár szerették a vásárlók. az illatok elszívását azonban nem tudták megoldani, és ezt udvariasan, de szóvá tették az ottani társasház lakói. Khan Bilal a Hódpressnek elmondta, hogy mindenképpen szerettek volna megoldást találni a tulajdonossal, ám ezen a helyen ez sajnos nem, vagy csak túl nagy költségek árán lett volna lehetséges.

Azt is elárulta, tervezi az üzlet újranyitását, mégpedig az Andrássy úton. Ott már reméli, nem lesz probléma a szagelszívó. Azt is hozzátette, hogy az új üzletet már nem azzal a budapesti székhelyű céggel viszi majd, akikkel az előzőt, ők ugyanis vásárhelyi érdekeltségüket feladták. Az új helyen ráadásul nagyobb a belső tér is, így a tervek szerint a vendégek majd le is ülhetnek bent, mesélte Khan Bilal.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!