Örülünk, hogy utazhatunk, még ha jóval drágábban is

Ellentétes irányú folyamatok jellemzik az idegenforgalmat idén. Miközben hatalmas az érdeklődés a nyaralási lehetőségek iránt, a gyengülő forint miatt nagyon megdrágultak az utak. Az általunk megkérdezett vásárhelyiek körében a sláger továbbra is Görögország, de a tengerparti nyaralási lehetőségek más országokban is népszerűek. A járvány miatti korlátozásokra szerencsére már csak néhány országban kell figyelnünk.

Ha valaki külföldre megy, a kint vásárolt termékek, szolgáltatások azok, amik drágábbak, még ha nem is maga az utazás, mondta ez egyik vásárhelyi lakos, aki éppen most megy Törökországba nyaralni. A költségeket 15-20%-kal is megnövelheti a forint gyenge árfolyama.

Ilyen szintű valutaárfolyam-emelkedést még soha nem tapasztaltunk

– ezt Zana Zita, a Nirva Tours ügyvezető igazgatója mondta a Vásárhelyi TV-nek. Ráadásul minden utazási iroda az előző év őszén kalkulálja ki a nyári árakat.

Nem is látni, csak 2020-as katalógusokat az utazási irodákban, a covid óta eltelt időkben ugyanis sem pénz, sem kereslet nem volt ezekre. Most az irodák úgy dolgoznak, hogy a régi katalógusokban található ajánlatokhoz új árakat állapítanak meg.

Az érdeklődés azonban így is hatalmas, mert ebben az is benne van, mondta Zana Zita, hogy az elmúlt 2 év tilalmait bepótolják.

A legnépszerűbb Görögország, ám mivel szinte valamennyi mediterrán országban feloldották a szigorú covid-ellenőrzéseket, ezért Olaszország, Spanyolország vagy épp Horvátország felé is szívesen veszik az irányt. Többen úgy vannak vele, hogy elköltik azt a pénzt, amit a járvány alatt megspóroltak, még ha ezek után majd meg is húzzák a nadrágszíjat.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!