Vegyen velünk lendületet! 970×250 -1

Egy kutatás szerint az ellenzéki szavazók egyharmada nem tud kit támogatni

Egy most vasárnap tartott választáson a Fidesz-KDNP 55 százalékos támogatottsággal rendelkezne, az ellenzéki pártok közül hat-hat százalékkal a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk, illetve öt százalékkal a Kétfarkú Kutya Párt jutna be a parlamentbe – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából. Az ellenzéki szavazók közel egyharmada nem tud pártot választani.

Fej-fej mellett áll a Jobbik és a Momentum (4-4 százalék), míg az MSZP, az LMP és a Párbeszéd a szavazatok 1-1 százalékára számíthatna, immár tartósan távol kerülve az önálló parlamentbe jutás lehetőségétől.

A magyar választók 12 százalékáról egyértelműen kiderül, hogy bár kritikusak a kormányfő munkájával szemben, mégsem tudnak olyan ellenzéki pártot megnevezni, amelyre leadnák szavazatukat. Vélelmezhető, hogy az ellenzéki szavazók közel egyharmada kiábrándult a baloldali pártokból, s ez igazolja az ellenzékváltó hangulat feltételezését – állapítja meg a Nézőpont.

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2022. június 20. és 22. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült.

- HIRDETÉS -

- HIRDETÉS -

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -3

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!