Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A 2016-ban elnyert pénz négyszerese sem elég már a vásárhelyi szennyvíztisztító fejlesztésére

Hogy megvalósuljon a hét éve tervbe vett beruházás, ahhoz emelni kell a tétet – az állami döntésre két hónapja várnak.

2016 óta a valódi költségek nyomában bandukol az a támogatási keret, amiből végre lehetne hajtani a hódmezővásárhelyi szennyvíztisztító régóta esedékes fejlesztését, s ha így megy tovább, a hat éve kalkulált összeg öt-hatszorosa sem lesz elég a megvalósításra. Megírtuk, a 2010-es évek közepén olyannyira alultervezték a ráfordításokat, hogy az önkormányzatnak megítélt közel másfél milliárd forintos támogatási összeg a kiértesítés után 18 hónappal a legkedvezőbb árajánlatnak már csak a 40 százalékára futotta. 2020 őszén 4 milliárd 783 millió forintért vállalta volna a legolcsóbb jelentkező, de húzódott az ügy, a kormány nem adott kiegészítő forrást, hogy megindulhasson a projekt. Az állam végül 2021 augusztusában döntött úgy, hogy 6 milliárd forintra emeli a beruházásra fordítható uniós támogatási keretet.

A Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. 2021 végén írta ki a közbeszerzést, de a 40 napos határidőt többször is meg kellett hosszabbítani, hogy végre ajánlkozót találjanak a 3 éves munkára.

A legújabb fejlemény az ügyben, hogy megint pénzre vár a projekt. Tudniillik a beérkezett ajánlatok mindegyike meghaladja a rendelkezésre álló forrás fedezetet, ezért a lebonyolító állami szervezet összköltségnövelési kérelmet nyújtott be április 21-én az irányító hatóság felé – olvasható a vásárhelyi közgyűlés elé kerülő előterjesztésben. Az is benne van, hogy az indítványról ezidáig döntés még nem született, és az is, hogy már 6 milliárd 380 millió forint, ami nem elégséges a munkák megindításához.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!