Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Igazi nyár – elkezdődött a szezon a mártélyi holtágnál is

Megérkezett a nyár Mártélyra is. Várja a kikapcsolódó családokat a felújított kalandpark és a megújult művészi játszótér, de a strandot is felöltötték friss homokkal. A vendéglátóhelyek már hétköznapokon is nyitva vannak, így több vásárhelyi és külföldi turistával is találkoztunk a víz közelében.

A víz hőmérséklete napközben már a 27 fokot is meghaladja, a partot pedig a szezon előtt feltöltötték friss homokkal. Van, aki a tikkasztó melegben víz helyett inkább a napozást vagy az árnyékban olvasást választja, mint Livia Macdonald, aki Kanadából érkezett, most szegeden lakik, de jókat hallott a mártélyi strandról, és ezért nézte meg.

A part menti vendéglátóhelyek már hétköznapokon is nyitva vannak, a forgalmuk egyre nagyobb. Meixner Lili, az egyik hely munkatársa elmondta, hogy hétvégékre márciusban nyitottak ki, hétköznapokon pedig ezen a héten. Jövögetnek az emberek, mondta, a hétvégék már nagyon erősek. A hétköznapokon is hamarosan beindul a forgalom, tavaly is a július volt a legjobb, tette hozzá.

A vásárhelyi önkormányzat az 1984-ben épült fajátszótér felújítását is hamarosan befejezi. Felvették a kapcsolatot az alkotójával, Szatyor Győzővel, így a népi iparművésszel konzultálva történtek a munkák. Blaskovics Kristóf, a városüzemeltetési csoport ügyintézője elmondta, hogy a jelenlegi jogszabályi háttér lehetetlenné teszi ennyire egyedi eszközök kialakítását, ezért javasolta Szatyor Győző, hogy ha néhány elemet meg lehet őrizni kültéri szoborként, akkor hozzányúlhatnak. Így jutottak arra, hogy a régiek mellett megjelennek az új, minősített eszközök.

Így a művész játszótérre került új hinta, és mászóvár. Néhány napja a kalandpark is megnyitott. Hepp Diána, a városüzemeltetési csoport ügyintézője elárulta, hogy felújították a játszóeszközöket, kicserélték a tartóoszlopokat. Átfestették, valamint a csavarok javítása is megtörtént, illetve az ütéscsillapító felületet is feltöltötték homokkal. A legbalesetveszélyesebb fákat kivágták, a nemzeti parkkal konzultálva.

A kalandpark használata a gyerekeknek idén is ingyenes, csakúgy, mint a strand és a játszótér, ahová hamarosan új libikókák és padok is érkeznek majd.

Minden adott tehát, hogy akár hétköznapokon is beinduljon az élet a mártélyi holtágban, ez pedig a szünidővel és a szabadságolásokkal meg is fog történni, minden előrejelzés szerint.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!