Jogerősen felmentettek egy idős asszony meggyilkolásával vádolt férfit

Jogerősen felmentette a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy meggyilkolt egy idős asszonyt 2018 nyarán a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Zagyvarékason – tájékoztatta a bíróság az MTI-t.

A férfit bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolták.A jelenleg 33 éves férfi a 2018 júliusát megelőző időszakban bódító hatású szerek fogyasztása miatt többször konfliktusba került a szüleivel, emiatt több éjszakát az utcán és egy elhagyatott házban töltött. Ha szer hatása alatt állt, gyakran Zagyvarékas utcáit rótta. A vád szerint 2018. július 1-jén este így jutott el a 83 éves, idős asszony házához, amelynek kerítésén egy almaárusításról szóló felhívás volt kifüggesztve. A férfi almavásárlás céljából becsengetett a sértetthez, aki beengedte. A házban azonban ismeretlen okból konfliktusba kerültek egymással, erre a férfi kést ragadott és többször megszúrta az asszonyt. Az idős nő a szúrások következtében a helyszínen életét vesztette.
 Az asszony holttestét másnap találták meg.

A vádlott sem a nyomozás során, sem a bíróság előtt nem tett vallomást, de észrevételeiben mindvégig, következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az ügyben első fokon felmentő ítéletet hozó Szolnoki Törvényszék álláspontja szerint kétséget kizáró módon nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a vádlott követte el, mint ahogy az sem volt kizárható, hogy egy idáig be nem azonosított, ismeretlen ember volt a tettes. Az áldozat kezén be nem azonosított férfiak DNS-ét mutatta ki a szakértői vizsgálat, valamint a bűncselekmény helyszínén olyan tenyér- és ujjnyomtöredéket rögzítettek, amely nem a vádlottól, nem a sértettől, hanem egy ismeretlentől származott. A táblabíróság megalapozottnak találta a törvényszék felmentő ítéletét, azzal a korrekcióval, hogy a bűncselekményt kétséget kizáróan nem azonosított személy követte el.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!