Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A Fideszen múlik, 3 vagy 4 alpolgármestere lesz a városnak

Személyi kérdésekről is szó lesz a jövő keddi rendes közgyűlésen, ahol napirenden
szerepel többek között egy új alpolgármester kinevezése. Márki-Zay Péter polgármester
a Vásárhelyi Televízió Időben című műsorában azt mondta, hogy Gyöngyösi Ferenc
megválasztását támogatja. Az hogy 3 vagy 4 alpolgármestere lesz a városnak, ez a döntés Márki-Zay szerint a Fidesz frakción múlik.

A június 28-ai közgyűlésen ismét tárgyalni fognak az alpolgármesterek kéréséről a
képviselők. Mint ismert, áprilisban – egy szavazat hiányában – nem tudták visszahívni Kis Andreát alpolgármesteri tisztségéből, most újra napirendre tűzik a személycserét. Márki-Zay Péter
polgármester az Időben című műsorban elmondta, mindenképpen számít Gyöngyösi
Ferenc munkájára és a közgyűlés támogatására is, hogy Gyöngyösi elláthassa többek
között a település városüzemeltetési feladatait.

Márki-Zay Péter a műsorban megismételte a korábban már elhangzott indokait Kis Andrea visszahívásával kapcsolatban.

Kis Andreának munkahelyi konfliktusokra visszavezethető a távozása. Ez egy vezetői döntés volt. Elmondtam, nem politikai döntés volt, egyszerűen a városháza hatékony működését és a csapat összetartását, a feladatok hatékony végrehajtásását ez a döntés szolgálta. Ezt a döntést meghoztuk, ez egy lezárt ügy az én számomra.


Gyöngyösi Ferenc önkormányzati képviselő még áprilisban a Vásárhelyi Televíziónak úgy
nyilatkozott, hogy elkezdte a városüzemeltetési feladatok feltérképezését, tehát már elég
jól ismeri a rá váró feladatokat. A képviselő azóta is külön juttatás nélkül segíti a
városvezetés munkáját. Hódmezővásárhely zöldterületeinek karbantartását, a hatékony munkaszervezést a műsorban is megköszönte a polgármester Gyöngyösi Ferencnek.

Kiderült, hogy a városnak a munkatársai megfelelő vezetői felügyelet és szervezés mellett a korábban 2 napra betervezett, de valójában nem elvégzett munkát első nap délre meg tudták csinálni.

3 vagy 4 alpogármester?

A polgármester két lehetőségről beszélt a stúdióban: három vagy
négy alpolgármestere lesz-e Hódmezővásárhelynek. Vagyis, vagy visszahívják Kis Andreát
és a helyére Gyöngyösi Ferenc kerül és ugyanúgy három alpolgármestere marad
a városnak, ahogy eddig volt, vagy módosítani kell az SZMSZ-t, hogy négy
alpolgármester lehessen Vásárhelyen.

A Fideszes képviselőkön is múlik, milyen döntés születik az alpolgármesteri pozícióról.


Márki-Zay Péter azt szeretné, ha a Fidesz végre döntésre jutna ebben a kérdésben, ugyanis,
ha szerintük a négy alpolgármester sok, akkor most megvan a lehetősége annak, hogy Kis
Andrea visszahívásában ők is együttműködjenek. Ha ez így lesz, akkor marad a
három alpolgármester. Ha viszont a Fidesz erre nem hajlandó, akkor kizárólag négy
alpolgármesterrel lehet ezt megoldani – tette hozzá a polgármester. A labda tehát a fideszes
képviselők térfelén pattog a polgármester szerint.

Nem anyagi kérdés, a változtatás nem kerül többe

Ez a városnak egy fillérrel nem kerülne többe – emelte ki Márki-Zay Péter -, hiszen eddig
Gyöngyösi Ferenc volt sima képviselő és képviselői juttatást kapott, Kis Andrea
alpolgármesteri juttatást kapott, most Gyöngyösi Ferenc kapná az alpolgármesteri juttatást.
A polgármester ehhez hozzátette, hogy más vidéki városokban – például Kecskeméten
vagy Debrecenben is – öt alpolgármester van.

A beszélgetésnek ez a része itt kezdődik:

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!