Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ösztöndíjakat osztott a hétvégén a Rotary Club Hódmezővásárhely – új soros elnöke van a szervezetnek

Kissné Urgyán Mária lett a Hódmezővásárhelyi Rotary Club soros elnöke, aki Antalóczy Tibortól vette át a stafétabotot a jótékonysági szervezet összejövetelén. Az elmúlt hónapok egyik leglátványosabb fejlesztése a kőfal mentén kialakított Rotary- sétány volt, de a következő időszak is tartogat feladatokat az új vezető számára, hiszen jövőre ünnepli- a karitatív tevékenységéről ismert helyi csoport- újjáalakulásának 25. évfordulóját.

A helyi Rotary Club élete, ha nem is teljes kapacitással, de újraindult a pandémia után, akárcsak a nemzetközi diákcsere program. Erről Antalóczy Tibor, a Club most leköszönő elnöke beszélt. A pandémia miatt most tavasszal, de megtartották a szokásos Rotary bált, tavasszal pedig átadták a Kőfal melletti Rotary-sétányt. Ez nagyban emelte a Club ismertségét és népszerűségét a városban, mondta Antalóczy. Ezt a projektet szeretnék folytatni a Szentkirályi utcától egészen a Tájházig.

Emellett ünnepélyes keretek között adta át a soros elnöki tisztet Kissné Urgyán Máriának, aki az újjáalakulás óta a Rotary kötelékében tevékenykedett. Az új elnök igazi klubformát szeretne adni a Rotarynak, és a 25 éves évforduló megünneplése egy nagy feladat.

A Rotary mindemellett fontosnak tartja a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekek továbbtanulásának segítését is, ezért a hétvégén a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban, valamint a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában is kiosztja a kiválasztott diákoknak a 100-100 ezer forint értékű ösztöndíjat.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!