Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Busás hasznot hozott 2021 a vásárhelyi kormánypárti médiának

A Promenad24 kiadója és a Rákay Philip érdekeltségébe tartozó Rádió7 is gazdaságilag kifejezetten eredményes évet zárt tavaly, miközben utóbbi hallgatottsága visszaesett. 

Talán lenne miből átvészelni a „drasztikusan romló gazdasági környezetet, a szűkülő reklám- és médiapiaci lehetőségeket” Hódmezővásárhely kormánypárti orgánumainak – az idézett indoklással magyarázta a leépítéseket a Promenad24. A pénteki felmondásokról lapunk számolt be először. Az biztos, hogy a korábbi évekhez képest jócskán felduzzasztott létszámmal működött az elmúlt időszakban a vásárhelyi portált, a Makó Híradót és a szentesi Hír45-öt is üzemeltető Csanád Média Kft. A társaság nyilvános beszámolója szerint 2021-ben átlagosan 12, idén áprilisban a legutóbbi publikus céginformációk alapján 15 főt foglalkoztatott. A Pongrácz Tamás tulajdonában álló vállalkozás az elmúlt esztendőben 80 százalékkal, 103-ról 182 millió forintra növelte árbevételét, adózás utáni eredménye pedig 10 millió forint volt.

A Rádió7 úgy termelt kiemelkedő profitot tavaly, hogy a hallgatottsága csökkent. A Rákai Philip érdekeltségébe tartozó vásárhelyi rádió 2020 derekán nem egész 19 százalékos mutatóval még a 9. leghallgatottabb adó volt a megyei jogú városokban üzemelő orgánumok listáján. A Nemzeti Média és Hírközlő Hatóság legfrissebb kutatása szerint viszont 2022 első negyedévében kiesett a top 10-ből, miközben a tizedik helyezett hallgatottsága 18 százalék volt. Mindennek ellenére az adót üzemeltető Dél-Alföldi Média Centrum Kft.-nek 190-ről 245 millió forintra nőtt 2021-ben az árbevétele, adózás utáni eredménye pedig megközelítette a 39 millió forintot. Egyébiránt ennél a társaságnál is csökkent a dolgozói létszám: a nyilvános cégadatok szerint míg tavaly átlagosan 22 főt foglalkoztattak, idén áprilisban már csak 14 munkatársuk volt. 

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!